Oldal kiválasztása

Fogadóépületet kapott a Lóczy-barlang

Szerző: | 2021-07-13.

Átadták a kiemelten védett, közkedvelt turisztikai célpontként is népszerű Lóczy-barlang bejáratánál épült látogatóközpontot. A 273 milliós beruházás révén egy kulturált, 244 négyzetméteres fogadóépület várja az érdeklődőket, benne beltéri és szabadtéri kiállítással.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park és a város önkormányzata közösen fejlesztette a nemzetközi hírű földrajztudósról elnevezett barlang területét és megközelíthetőségét. A kuriózumnak számító barlangban évente átlagosan 15 ezer látogató fordul meg, a fejlesztés révén sokkal kulturáltabb környezet és parkoló várja az érdeklődőket.

Az új fogadóépületben, amely egy 50 négyzetméteres fedett teraszt is felölel, egy interaktív kiállítás mutatja be a barlangot, a térség földtani, természeti értékeit. Ajándékbolt és büfé várja a látogatókat, és kialakítottak egy geológiai tanösvényt is.

Rácz András, az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára az átadó ünnepségen kiemelte: ebben az évben az ország tíz nemzeti parkjában 30 projektet adtak át, összesen 8,7 milliárd forintból.
– A nemzeti parkokba évente1,6 millió látogató érkezik, kiemelkedik közülük a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, hiszen a forgalom egyharmadát adják. 44 bemutatóhellyel rendelkeznek, ez bővült most a Lóczy-barlang látogatóközpontjával, ami biztos vagyok benne, hogy nagyon népszerű lesz – fogalmazott az államtitkár.

– Felértékelődött a természetközeliség, egyre nagyobb szükség van a nemzeti parkokra, határozottan nőtt a turisták érdeklődése a természeti értékek iránt. Ez a beruházás egy újabb szintre emeli a hazai turisztikai kínálatot- vélekedett Juhász Szabolcs, a Magyar Turisztikai Ügynökség szakmai igazgatója.

Kontrát Károly a térség országgyűlési képviselője hangsúlyozta: 1882-ben kőbányászok fedezték fel a barlangot, ami aztán csak a harmincas években vált először látogathatóvá. A fejlesztés révény Balatonfüred egy újabb színfolttal gazdagodott – mondta a képviselő, akihez csatlakozva Bóka István polgármester kiemelte: a városnak fontos volt, hogy kulturált környezetet teremtsen itt a látogatók számára.

Puskás Zoltán, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park igazgatója az átadóünnepségen elmondta, környezetbarát, megújuló energiát hasznosító, családias látogatóközpontot terveztek, hiszen a barlang természeti értéke mellett az is fontos érték, hogy könnyen megközelíthető helyen, tulajdonképpen a városban van.

Az átadó ünnepségen elhangzott, a város hamarosan felújítja és kiszélesíti a Lóczy-barlanghoz vezető utat.

  • Képgaléria

A Lóczy-barlangban időről-időre nyílt napokat rendeznek, hogy így népszerűsítsék a térség egyik jelentős földtani értékét elsősorban a diákok körében.
Ritka, hogy kiépített körülmények között ilyen jól látható legyen a kőzetek természetes rétegződése, ez mindenképpen különlegessé teszi a Lóczy-barlangot, mint ahogy az itt látható úgynevezett tűzkőgumók is.

A Tamás-hegy nyugati oldalában 1894-ben feltárt és 1934-ben megnyitott barlang jelentős természeti és idegenforgalmi értékkel rendelkezik. A hegységképző erők hatására vízszintes helyzetükből kibillent középső-triász korú, látványos mészkő rétegek zárják körül a mélyből feltörő langyos vizek által kioldott barlangot. Az üstszerű oldási formák és a helyenként még megtalálható borsókövek is utalnak a kialakulás körülményeire. A 120 méter hosszú és 19 méter mély, sajátos klímájú fokozottan védett barlangot szép és változatos oldásformák, a hegy felépítését bemutató vékony réteges mészkőfalak jellemzik.

 

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2022 >
Január
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • csalódott mátrai országjárók2024-04-14 10.23AgoraTegnapelőtt (péntek) voltunk a Kisfaludy strandon, a WC még mindig csukva. Ezzel szemben kedden az akali strandon már régóta nyitva
  • Balatonfured.hu2024-04-06 12.40AgoraKedves Virág, mindkét oldalon április 10. a jelentkezés dátuma. Reggel 7.30-tól lehet jelentkezni. Üdv A szerk
  • Virág2024-04-05 16.21AgoraÉrdeklődnek vki illetékestől hogy a támogatott virágvásárlási lehetőségre mikortól lehet jelentkezni? Ui. a hírben ápr. 10-e, a jelentkezési oldalon pedig

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004