Oldal kiválasztása

Sajtóközlemény – Megújult a zsidó temető

2021.06.30.

Balatonfüred, Papsoka felhagyott temetők legfelső részén helyezkedik el a kőkerítéssel körbevett izraelita temető. A temető 1810-től 1944 májusáig volt közösségi használatban.

Balatonfüred Város Önkormányzata 2019-ben kezdte meg a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége- MAZSIHISZ tulajdonában lévő 3190 m2 összterületű temető felújítását.

A temető felújításának első ütemében a zsidó temető körüli 233 méter kőkerítés javítására és a déli oldal részbeni újraépítésére került sor. Felújításkor a déli oldal egy új, kétszárnyas kapuval is bővült. A második ütemben a sírkertben lévő sírkövek felállítása történt. A beruházásokra az önkormányzat összesen 23,5 millió forint 100 százalékos támogatást nyert el a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány –MAZSÖK által meghirdetett Zsidó temetők rekonstrukciója – I-II . pályázat keretében.

            

 

ZSIDÓ TEMETŐ – Balatonfüred

A legkorábbi sírok keltezése szerint a temetőt az 1810-es években már biztosan használták, elképzelhető azonban, hogy már ezt megelőzően is temetkeztek ide.

Az első írásos adat a zsidók itteni jelenlétére 1758-ból maradt fenn. Saját zsinagógát Balatonfüreden 1855-ben létesítettek: ennek céljára a régi, már használaton kívüli református templomot vásárolták meg, amely ma a Zsidó Kiválóságok Házának ad otthont.

Nem csak helyi lakosok, hanem a szívkórházban, vagy nyaralásuk közben itt elhunyt zsidók is temetkeztek ide. A temető 1944 májusáig volt közösségi használatban, ekkor elveszítette eredeti funkcióját, mert az itteni zsidó lakosság egészét elhurcolták, és csak kevesen tértek vissza közülük. A Holokausztban elpusztított balatonfüredi zsidóknak e sírkert közepén álló emlékmű és a Tagore sétányon állított emlékfa szolgál örök mementóként.

A temető sírjainak felújítására 2021-ben került sor.

Részletesebben Balatonfüred zsidó lakosságáról, a temetőről, az itt nyugvókról:

בית הקברות היהודי

בבלטונפורד

עלפי התאריכים על המצבות המוקדמות ביותר, היה בית הקברות בשימוש כבר בשנת  1810 אך ניתן לשער שנקברו פה יהודים עוד קודם לכן.

המסמך המוקדם ביותר המעיד על נוכחות יהודים במקום הוא משנת 1758. בית הכנסת הוקם בשנת 1855. לצורך זה נרכש מבנה נטוש של כנסיה פרוטסטנטית. היום שוכן במבנה המוזיאון למצוינות יהודית.

בבית הקברות קבורים לא רק בני המקום אלא גם מי שנפטרו מבאי בית החולים לחולי לב והנופשים בעיר.

בית הקברות היה בשימוש הקהילה עד לחודש מאי 1944. אז איבד את תפקידו המקורי מכיוון שכל תושבי המקום היהודים גורשו ורק מעטים מהם שבו. את זכרון הנספים בשואה נוצרת אנדרטה במרכז בית הקברות ועץ זיכרון הנטוע בטיילת טגור.

בשנת 2021 שופצו וחודשו המצבות בבית הקברות.

למידע נוסף על יהדות בלטונפורד, על בית הקברות ועל אלה הקבורים בו:

 

 

Megosztás

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2022 >
Augusztus
  • 01

    20:30 -23:00
    2022.08.01
    Balaton Szabadidő Központ
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Turnén a legendás zenész-énekes.

  • 02

    20:00 -23:00
    2022.08.02
    Balaton Szabadidő Központ
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Világhírű musical a színpadon.

  • 04

    18:00 -20:00
    2022.08.04
    Zsidó Kiválóságok Háza
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.

    Auer fesztivál.

  • 05

    18:00 -22:00
    2022.08.05-2022.08.28
    Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Gasztronómiai fesztivál és koncertek a parton.

  • 05

    21:30 -23:00
    2022.08.05
    Vaszary kert
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Szabadtéri vetítés.

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Brien Fery2024-04-16 12.02AgoraA Fürdö utcában a Rendszetudományi központ előtt az úttest megsüllyedt és annyira hepehupás hogy csak lépésben lehet áthaladni a szakaszon.
  • Nyugdijas Öreghegyi2024-04-16 11.57AgoraTisztelt Somogyi úr, az Öreghegyi utca elején létesítettek egy kis "Park"-ot. Sajnos ennek a rendben tartására úgy látszik nem jut
  • csalódott mátrai országjárók2024-04-14 10.23AgoraTegnapelőtt (péntek) voltunk a Kisfaludy strandon, a WC még mindig csukva. Ezzel szemben kedden az akali strandon már régóta nyitva

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004