Oldal kiválasztása

Megáldották a Piros templom új orgonáját

Szerző: | 2021-08-19.

Balatonfüred Közalapítványi támogatással és a hívek adományaiból elektromos koncertorgonát vásároltak a füredi római katolikus plébánia templomba, ahol Fodor János plébános áldotta meg az új hangszert. A koncerttel egybekötött ünnepségen részt vettek mások mellett a város vezetői, ismert személyiségei.

– Az összefogásban van az erő – fogalmazott Kicsák Tamás kántor, majd köszöntőjében méltatta, hogy az új hangszert 1,5 millió forinttal a Balatonfüred Városért Közalapítvány, több mint 1,6 millióval pedig a hívek támogatták.
A régi hangszer rekonstrukciója indokolt, amit 1995-ben újítottak fel utoljára, és a munkálatok alatt sem maradhat hangszer nélkül a római katolikus templom.

Böröcz István, a városrész önkormányzati képviselője elmondta: elhasználódott, emiatt nem szólt mindig kristálytisztán a régi orgona, a szentmiséken viszont a kísérő muzsika, a hangzás is nagyon fontos a hívek számára.
– Reméljük, megtörténik a közeljövőben a templom teljes felújítása is, – vélekedett a képviselő, a gyűjtés egyik szervezője.

A hangszer megáldása után Ruppert István Liszt-díjas orgonaművész, a Győri Székesegyház orgonistája és karnagya mások mellett Bach, Vivaldi és Liszt Ferenc műveiből adott elő részleteket.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2020 >
Március

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004