Oldal kiválasztása

Szent István ünnep – Hárman kaptak Pro Urbe-díjat

Szerző: | 2021-08-20.

Bónyai Mária pedagógus-karnagy, Schindele Györgyné, a Reformkori Hagyományőrzők Társaságának elnöke és Bakos József mentő-szakápoló kapott Pro Urbe-díjat augusztus 20-a alkalmából Balatonfüreden. Szent István ünnepén idén is azok kaptak elismerést, akik a közösségükért tesznek és erősítik azt a kapcsolatot, ami a város lakóit, az itt élő embereket közösséggé kovácsolja.

– Szent István államalapító tevékenységének köszönhetően hazánk Európa egyik legrégebbi,
önálló államisággal rendelkező országa. Szent István Magyarországot politikailag,
gazdaságilag és kulturálisan is a keresztény Európához kapcsolta – fogalmazott ünnepi
beszédében Kontrát Károly országgyűlési képviselő, a belügyminisztérium államtitkára a Szent István téren tartott augusztus 20-i megemlékezésen.

Az ünnepségen immár hagyományosan átadták a Pro Ubre-díjakat. Idén hárman részesültek
az elismerésben.
Bóka István polgármester a városi díjat elsőként Bakos József mentő- szakápolónak adta át, akit sokan csak Öcsiként ismernek Balatonfüreden.

Bakos József Tapolcán született, az ottani kórházban dolgozott műtős-segédként, majd a füredi
mentőállomásra került, és 1990 óta részt vett a balatonfüredi légimentésben is. Aktívan
közreműködött a fiatal mentők kiképzésében és elsősegély-oktatásokat tartott. Negyvenhét év
mentésben eltöltött év után jövőre kezdheti meg nyugdíjas éveit.

Szintén Pro Urbe-díjat vehetett át Bónyai Mária pedagógus, karnagy, aki négy évtizeden
keresztül tanított az egykori Bem József Általános Iskolában. Nemzetközi ismertséget,
hírnevet szerzett Balatonfürednek, az iskola tanulóiból alakított népdalkörrel pedig országos
versenyeken is kiemelkedő sikereket ért el. Meghatározó személyisége a város
énekkultúrájának: 1995 óta vezeti a Kék Balaton Dalkört, ami célul tűzte ki a Balaton és a
Bakony népdalainak megőrzését, továbbadását.

Ugyancsak Balatonfüred Pro Urbe-díját kapta Schindele Györgyné Hortobágyi Emília, aki a városban született és a Lóczy Lajos Gimnázium diákjaként érettségizett. A Reformkori
Hagyományőrzők Társaságának elnökeként feladatot vállalt a város legnemesebb időszakának emlékét közvetítő szervezetben. Az ő ötlete alapján a Piros templomnál lévő szabadtéri Betlehem mellett több mint húsz éve minden évben együtt várja a karácsonyt a város apraja és nagyja.

A Szent Isván-napi ünnepi műsorban Jenei Gábor működött közre.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2023 >
Március

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004