Oldal kiválasztása

Új képzőművészeti erőtér formálódik

Szerző: | 2021-08-21.

Praeludium címmel nyílt új kiállítás a Vaszary Galéria Széchenyi termében. A tárlat egy, a következő években megvalósuló kezdeményezés és kiállítás-sorozat előjátéka, az új füredi MOdern MŰtár (MOMŰ) létesítésének induló eseménye. A MOMŰ a Szöllősi-Nagy András és Nemes Judit házaspár nevével fémjelzett gyűjtemény képzőművészeti és fotográfiai anyagát foglalja magában.

A zömében a nemzetközi geometrikus, valamint konkrét művészetet reprezentáló modern és kortárs kollekció harminc év után került haza Párizsból és talál otthonra Balatonfüreden, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program részeként.

Szöllősi-Nagy András a hidrológia területén nemzetközi hírnévre szert tett egyetemi tanár és felesége, Nemes Judit festőművész a hetvenes évek elején kezdtek képzőművészeti gyűjteményük felépítésébe Budapesten.
Első szerzeményeik az Európai Iskola néhány, akkor még élő mesterének művei voltak. A nyolcvanas évek végén a házaspár Párizsba költözött, ahol a XX. században Franciaországban élt magyar képzőművészek és fotográfusok még fellelhető munkái kerültek gyűjtői tevékenységük középpontjába. A kilencvenes évek közepétől figyelmük a nemzetközi művészet felé fordult. Elsőként a francia geometrikus művészet képviselői, majd a svájci, holland, német, svéd, észak- és latin-amerikai konkrét és geometrikus művészek alkotásai kerültek a magyar művészek alkotásai mellé a több ezer műből álló gyűjteménybe.

– A Kerek templom és a Szanatórium közti utca két épületében láthatják a jövő év második felétől Balatonfüred új kortárs múzeumának, a MOdern MŰtűrnak az anyagát – fogalmazott a Praeludium című tárlatot megnyitó Geskó Judit művészettörténész. – A gyűjtők a Blaha Lujza utca felújított épületeiben kortárs gyűjteményük legfontosabb darabjaiból állandó kiállítást rendeznek be, de könyvtár, történeti adattár és közösségi tér is kiegészíti majd a múzeumi kiállítótermeket – tette hozzá Geskó Judit.

Bóka István polgármester köszöntőjében hangsúlyozta: a Szöllősi-Nagy – Nemes gyűjtemény Füredre kerülését mindvégig ösztönözte és támogatta a balatonfüredi illetőségű Vass László műgyűjtő.
– A Füredre kerülő gyűjteménnyel Veszprém megye két európai rangú, modern képzőművészeti tárlattal is dicsekedhet majd: a Vass Gyűjteménnyel és a készülő füredi MOdern MŰtárral. A régióban egy Magyarországon példa nélküli képzőművészeti erőtér jön létre, egy olyan művészeti központ, ami az országos és nemzetközi kulturális turizmusnak is biztos célpontja lesz – mondta a polgármester.

A jövő év február 9-ig a Vaszary Galériában megnézhető bemutatkozó tárlaton olyan művészek alkotásaival találkozhatunk, mint Bob Bonies, Botos Péter, Gael Bourmaud, Jean-François Dubreuil, Ézsiás István, Gáyor Tibor, Haász István, Hans-Jörg Glattfelder, Gerhard Hotter, Lantos Ferenc, Maurer Dóra, Molnár Vera, Claude Pasquet, Torsten Ridell, Sigurd Rompza, Albert Rubens, Sanchez és Zalavári József.

Bóka István, polgármester, Vass László és felesége, Marika műgyűjtők, Geskó Judit, művészettörténész, Szöllősi-Nagy András és felesége, Nemes Judit műgyűjtők, Vikár András az új múzeum építésze, Zsdrál Márkó és felesége, Veszna műgyűjtő házaspár

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2021 >
December 1
  • 01
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004