Oldal kiválasztása

Elkezdődik a mélygarázs építése

Szerző: | 2021-09-09.

Még ebben a hónapban elkezdődik az egykori Huray utcai piac helyén a mélygarázs kialakítása, ez lesz az első munkafázisa a régóta tervezett konferencia- és rendezvényközpont megépítésének. A 290 parkolóhelyes mélygarázs az épületkomplexum alatt helyezkedik majd el.

A mélygarázs kialakításának a munkálatai a tereprendezéssel a napokban elkezdődnek, a kivitelező ígérete szerint ez egyelőre nem zavarja majd a 71-es út közlekedését, a Huray utca viszont időszakonként le lesz zárva.
Ha a parkoló kialakítása a tervek szerint halad, akkor várhatóan jövő év januárjában elkezdődhet a 650 férőhelyes díszteremmel rendelkező konferencia központ építése is, amely legalább egy évet vesz majd igénybe.

A turisztikai és gazdasági szempontból is jelentős, több milliárdos beruházás négy forrásból valósul meg, az Uniótól 3 milliárd forint támogatást kapott a város, a többi költséget hazai pályázatokon nyert támogatások fedezik.

A mélygarázs a 71-es főút felől

Régi vágy Balatonfüreden, hogy legyen egy megfelelő nagyságú és színvonalú rendezvényterem, a beruházással ez teljesül, illetve a komplexum révén a város az elő és utószezonos konferencia turizmus meghatározó vidéki központja lehet.

Mint arról korábban már többször írtunk, a jelenleg parkolóként használt területen egy ötezer négyzetméteres komplexum épül. A beruházás keretében a központ kiszolgálására, az önkormányzat beruházásában, egy ötven szobás kisebb szálloda is létesül. A területen parkosítanak, igényes díszburkolatokat helyeznek el.

A program részeként a 71-es főúton két csomópontot is kiépítenek, átalakítják a Club Helka előtti közlekedést, a Jókai út-71-es főút kereszteződésében pedig egy jelzőlámpás, kétsávos körgeometriás csomópont létesül. (A forgalom-átalakítás miatt várhatóan jövő nyáron a 71-es út alatti városrészben lesznek parkolási fennakadások, de ezzel számol az önkormányzat, és a város keleti illetve nyugati bevezetési pontján biztosítanak majd megfelelő parkolási lehetőséget.)

A konferencia köpont látványterve

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2021 >
Október
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Helytörténeti Gyűjtemény2024-04-18 18.40AgoraOlyan szép és zöld lett ez az épület is! Mint a bíróság, meg a konferenciaközpont, meg a többi. Ja, nem.
  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004