Oldal kiválasztása

Irodalmi fesztivál Balatonfüreden – Quasimodo Költőverseny

Szerző: | 2021-09-14.

Százhatvanhat alkotótól, köztük külföldön élő szerzőktől, több mint háromszáz vers érkezett az idei XXIX. Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőversenyre. Az emlékdíjat Sajó László a Még egy ballada című versével, a különdíjat Vajna Ádám a Korareggel a Generális kaszálón című versével nyerte el. Debrecen város által felajánlott Térey-díjat pedig Géher István László a Teneo te, Africa című költeményével érdemelte ki. Irodalmi fesztivál Balatonfüreden szeptember 17-18. között.

A Nobel-díjas Salvatore Quasimodo 1961-es, balatonfüredi tartózkodása emlékére 1992-ben indított, mára már brandnek számító, több évtizedes hagyománnyal bíró költőverseny ezúttal a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával valósul meg.

Az irodalmi fesztivál keretében költők, írók beszélgetnek könyveikről, lesznek koncertek, filmvetítések és olasz gasztronómia. A hagyományoknak megfelelően a Tagore sétányon Salvatore Quasimodo emlékfájánál tartanak ünnepséget, majd este fél hétkor a Vaszary Galéria kertjében átadják a költőverseny díjait. A díjazott költők ezúttal is felolvassák verseiket.

– Sok olyan szerző küldte el idén a versét, akik a korábbi években nem jelentkeztek a versenyre, köztük több fiatal alkotó is van, aminek nagyon örülünk. Egyébként a zsűrinek is két új fiatal tagja van, Szálinger Balázs és Iancu Laura. Ebben az évben megemlékezünk a tavaly elhunyt Szőcs Géza költőről, aki Balatonfüred kulturális életében jelentős szerepet vállalt. Emléktábláját a füredi Pantheonban avatjuk fel, ott, ahol tavaly még ő leplezte le Faludy György emléktábláját. Megemlékezünk Dantéról is, a Budapesti Olasz Intézet támogatásával bemutatjuk a Pokol című művének filmes adaptációját – fogalmazott Cserép László, a Quasimodo Alapítvány titkára.

Ezúttal is meghirdették a költőversenyhez kapcsolódó dalversenyt, amelyre kilenc pályázat érkezett. A fődíjat Horváth Balázs nyerte el, aki Petőcz András: Európa rádió, éjszaka című versét zenésítette meg, elismerő oklevélben részesült Lovas Gábor.

A szeptember 17-18. között zajló balatonfüredi irodalmi fesztiválon versösszeállítással emlékeznek meg Szőcs Géza költőről. Gyöngyössy Imre filmrendező, író, költő, dramaturg emléke előtt is tiszteleg a rendezvény, akinek versei életében csak olaszul jelentek meg. Az idén kiadott Stigma című, magyar-olasz kétnyelvű verses kötete alapján készült versfilm lesz látható Füreden.
Dante Alighieri halálának 700. évfordulója alkalmából Szörényi László irodalomtörténész elmélkedik az itáliai író-filozófusról, majd levetítik a Pokol című műve filmes adaptációját Marco Castelli olasz szaxofonművész közreműködésével.

A rendezvény olasz kerti partival és a Zséda Jazz trió vs. Marco Castelli koncertjével zárul.

A koronavírus-járvány miatt a rendezvények korlátozott létszámban (max. 150 fő) látogathatók. A programokon való részvételhez szükséges regisztrációs lapot a quasimodokoltoverseny@gmail.com e-mail címre kell elküldeni szeptember 16-ig.

A költőverseny programja és a regisztrációs lap itt tölthető le. 

A híres olasz költő Salvatore Quasimodo 1961-ben járt Balatonfüreden, a Tagore sétányon gyógyulásának emlékére emlékfát ültetett és versben fogalmazta meg a balatoni tájhoz, a városhoz fűződő érzéseit. A Nobel-díjas olasz költő tiszteletére rendezik meg 1992 óta évről évre a Quasimodo Nemzetközi Költőversenyt, amely mind a magyar, mind az olasz kulturális élet kiemelkedő eseménye. A költőversenyre több száz magyar és külföldi pályázat érkezik minden évben, amelyek közül zsűri választja ki a legjobbakat. Az emlék-, valamint a különdíjas verset olasz nyelvre is lefordítják.

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2021 >
november 01 - november 07
  • 01
    Nincsenek események
  • 02

    Halottak napja

    16:00 -18:00
    2021.11.02
    Balatonfüred, Bajcsy-Zyilinszky utca
    Balatonfüred, Bajcsy-Zyilinszky utca

    Megemlékezések.

    Szentjánosbogarak sírja

    20:00 -22:00
    2021.11.02
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Filmklub.

  • 03
    Nincsenek események
  • 04

    Oláh Kálmán koncert

    19:00 -21:00
    2021.11.04
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca

    Jazz zongora est.

  • 05
    Nincsenek események
  • 06

    Kisfaludy Színházi Esték

    18:00 -20:00
    2021.11.06-2021.11.27
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca

    Színházi előadások.

    Lövészárok - dalok

    18:00 -20:00
    2021.11.06
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca

    Kuplék, versek, katonanóták.

  • 07

    Radnóti est

    17:00 -19:00
    2021.11.07
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca

    Bálint András estje.

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004