Oldal kiválasztása

Új kerékpáros központ épül

Szerző: | 2021-09-15.

Elkezdték a bontását a Kisfaludy Strand bejáratával szemközti területen álló, leromlott állapotú épületnek. A helyén egy 110 négyzetméteres, egyszintes, a környezetbe illő kerékpáros központ épül. A multifunkcionális szolgáltató ház a tervek szerint jövő év májusában nyithat ki.

Uniós pályázati forrásból, a Magyar Kerékpáros Szövetség beruházásában valósul meg a kerékpáros központ. A kilencven millió forintból épülő, fedett teraszos ház, fele akkora területet foglal majd el, mint a bontásra ítélt jelenlegi épület. Az ingatlan az önkormányzaté, a területen az ígéret szerint nem vágnak ki fákat, sőt az épület környezetében új közparkot létesítenek.

– Az ingatlan mellett teker el évente mintegy 300 ezer kerékpáros a Balatoni kerékpárúton. Őket és a Balaton-felvidéki kerékpáros túrák iránt érdeklődők igényeit szolgálja majd ki elsősorban az épület, ami itt az északi Balaton-parton hiánypótló lesz. Kerékpáros gyors szerviz, E-Bike kölcsönzési lehetőség lesz itt, információt adunk a környéken bejárható bicikliutakról, szálláslehetőségekről. Működik majd a házban egy bio-büfé és egy mini shop is, amelyek elsősorban a kerékpáros turizmushoz köthető igényeket elégítik ki – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Harangvölgyi András a projekt ötletgazdája, a Magyar Kerékpáros Szövetség Balaton-felvidéki részlegének szakmai vezetője.

Az Aranyhíd sétány illetve a Kisfaludy strand parkolója között fekvő területen a napokban kezdődtek el a bontási munkálatok, a tervek szerint október elején elkezdődhet az építkezés, jövő májusban pedig megnyithat a könnyűszerkezetes, igényes kialakítású épület.

Mint azt Harangvölgyi Andrástól megtudtuk, már zajlik a Balaton-felvidéki kerékpárútvonalak kitáblázása, amelyek összesen 230 kilométeres távon biztonságos, kis forgalmú utakon vezetnek majd. A számozott útvonalak különböző nehézségűek illetve távolságúak, mindegyikhez készül térkép is, a szolgáltatóházban pedig a hozzájuk kapcsolható turisztikai kínálatról, szálláslehetőségekről, borászatokról kaphatnak információt a betérők.

– Az E-Bike elterjedése jelentősen élénkíti a kerékpáros turizmust, egyre szélesebb kör vállalkozhat kisebb-nagyobb kerékpáros túrákra, így ez valóban egy négy évszakos szabadidős tevékenység lesz. Nagy az igény, a szolgáltatóházban erre igyekszünk felkészülni, több száz prémium kategóriás, kölcsönözhető E-Bike flotta lesz elérhető – fogalmazott Harangvölgyi András.

A beruházásban konzorciumi partner a Magyar Turisztikai Ügynökség és a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány.

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2023 >
Február
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728     

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a
  • örök füredi2024-03-22 09.56AgoraÉn nem panaszkodnék ha Érdi Tamás koncertre mehetnék! Kiváló művész, kiváló a repertoára! Akinek nem tetszik ne nézze! Ez a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004