Oldal kiválasztása

Létösszegzés – Sajó László nyerte a Quasimodo költőversenyt

Szerző: | 2021-09-20.

Százhatvanhat alkotótól, köztük külföldön élő szerzőktől, több mint háromszáz vers érkezett az idei XXIX. Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőversenyre. Az emlékdíjat Sajó László a Még egy ballada című versével, a különdíjat Vajna Ádám a Korareggel a Generális kaszálón című versével nyerte el. Debrecen város által felajánlott Térey-díjat pedig Géher István László a Teneo te, Africa című költeményével érdemelte ki.

Az irodalmi fesztivál keretében költők, írók beszélgettek könyveikről, koncertezett Zséda és Marco Castelli olasz szaxofonos. Dante Alighieri halálának 700. évfordulója alkalmából Szörényi László irodalomtörténész emlékezett meg az itáliai író-filozófusról, majd a Pokol című műve filmes adaptációjából láthatott részletet a közönség. A meghökkentő alkotást Marco Castelli élő szaxofon zenéje kísérte.

A hagyományoknak megfelelően ezúttal is megtartották a Tagore sétányon Salvatore Quasimodo emlékfájánál az ünnepséget, majd átadták a költőverseny díjait.
A fődíjat elnyerő Sajó László a Még egy ballada című verséről elmondta: szinte magát írta meg a vers.

Vajna Ádám különdíjas verse.

A Füred TV riportja a díjazottakkal.

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2022 >
Október
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
     12
3456
  • 12:00 -13:00
    2022.10.06

    Megemlékezés.

789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31      

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Brien Fery2024-04-16 12.02AgoraA Fürdö utcában a Rendszetudományi központ előtt az úttest megsüllyedt és annyira hepehupás hogy csak lépésben lehet áthaladni a szakaszon.
  • Nyugdijas Öreghegyi2024-04-16 11.57AgoraTisztelt Somogyi úr, az Öreghegyi utca elején létesítettek egy kis "Park"-ot. Sajnos ennek a rendben tartására úgy látszik nem jut
  • csalódott mátrai országjárók2024-04-14 10.23AgoraTegnapelőtt (péntek) voltunk a Kisfaludy strandon, a WC még mindig csukva. Ezzel szemben kedden az akali strandon már régóta nyitva

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004