Oldal kiválasztása

Szívek fája a Tagore sétányon

Szerző: | 2021-10-13.

A hazai szívgyógyászok és a város több évtizedes kapcsolatának jelképeként a Magyar Kardiológusok Társasága fát ültetett a Tagore sétányon.

A faültetésen dr. Csanádi Zoltán, a Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke úgy fogalmazott: hosszú évtizedek óta Balatonfüreden rendezik meg az éves kongresszusukat, erősen kötődnek a mediterrán hangulatú városhoz, ezért elérkezettnek látták az időt, hogy egy fa ültetésével emléket állítsanak ennek a rendhagyó kapcsolatnak.

Balatonfüred a szívkórház és a minden évben itt megrendezett kardiológus kongresszus révén a szívgyógyászok otthona – vélekedett Bóka István polgármester, aki szerint a kardiológus kongresszus mára már elválaszthatatlanul összenőtt a várossal.

A Magyar Kardiológusok Társasága, az elmúlt ötven évhez hasonlóan, idén is Balatonfüreden tartja meg, október 13-16. között, tudományos kongresszusát. A négy napon át tartó rendezvény fő témái többek között a koszorúér betegségek, a kardiovaszkuláris prevenció és rehabilitáció, a szívritmuszavarok diagnosztikája és kezelési módszerei, a szívbillentyű betegségek valamint a szívelégtelenség lesz.

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2022 >
Október 7
  • 07

    Kollektív tárlat

    17:00 -19:00
    2022.10.07
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca

    Kiállítás a pandémia jegyében.

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004