Oldal kiválasztása

Magyar Passió – Premier előtti vetítés

Szerző: | 2021-10-14.

Eperjes Károly új filmjének, a kommunista diktatúra keresztényüldözéséről szóló Magyar Passiónak a premier előtti vetítését tartják október 27-én a Balaton Moziban. Az egész estés film bemutatója után a film készítőivel találkozhat a közönség.

A film forgatása ez év áprilisban kezdődött az egyik leglátogatottabb hazai keresztény zarándokhelyen, Máriabesnyőn. Az alkotás az 50-es évek keresztényüldözésektől sem mentes, vészterhes időszakát idézi fel. 1950. június 8-áról 9-ére virradóra, egyetlen éjszaka alatt sok ezer embert hurcoltak el a kolostorokból, rendházakból. Voltak, akiket börtönbe, másokat internálóhelyekre vittek. Nem sokkal később, egyetlen tollvonással szinte az összes magyarországi szerzetesrendet betiltották, felszámolták, és minden értéküktől megfosztották.

Balatonfüreden, a november 4-i hivatalos, budapesti premiert megelőzően vetítik le a Magyar Passiót, október 27-én, 20 órától a Balaton Moziban. (Jegyár: felnőtt 1500-, diák 1300-, mozikártyával rendelkezőknek 1200 forint.)

A film után közönségtalálkozó, amelyen részt vesz Eperjes Károly a film rendezője, Csukás Sándor operatőr, és Tóth János Gergely színművész.

A film rendezője, Eperjes Károly néhány hete a városban járt, akkor kérdeztük a filmről.

– Ott van a címlistán, hogy ezt a filmet én rendeztem, de ez nem igaz. Isten nélkül nem készült volna el a film. Olyan instrukciókat is adtam a forgatás közben, amik nem szerepeltek a forgatókönyvben, sőt, előtte meg sem fogalmazódtak bennem. A film nemcsak a hívőknek szól, remélem, megszólít mindenkit és rádöbbenti az embereket, milyen vallásüldözés zajlott itt az ötvenes években. Kemény, de igaz film, valós, megtörtént eseményeket jelenít meg – mondta Eperjes Károly.

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2020 >
Október
  • 01

    18:00 -20:00
    2020.10.01
    Anna Grand Hotel
    Balatonfüred, Gyógy tér

    Autentikus népzene, jazz és klasszikusok.

  • 03

    10:00 -20:00
    2020.10.03-2020.10.24
    Vaszary Galéria
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Rendhagyó tárlatvezetések.

  • 03

    16:00 -18:00
    2020.10.03
    Vaszary Galéria
    Balatonfüred, Honvéd utca 1.

    Rendhagyó tárlatvezetés.

  • 06

    10:00 -12:00
    2020.10.06-2020.10.11
    Városi könyvtár
    Balatonfüred, Kossuth utca 35.

    Könyvbemutatók, irodalmi beszélgetések.

  • 06

    12:00 -13:00
    2020.10.06

    Emlékezés az 1948/49-es szabadságharcra.

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • csalódott mátrai országjárók2024-04-14 10.23AgoraTegnapelőtt (péntek) voltunk a Kisfaludy strandon, a WC még mindig csukva. Ezzel szemben kedden az akali strandon már régóta nyitva
  • Balatonfured.hu2024-04-06 12.40AgoraKedves Virág, mindkét oldalon április 10. a jelentkezés dátuma. Reggel 7.30-tól lehet jelentkezni. Üdv A szerk
  • Virág2024-04-05 16.21AgoraÉrdeklődnek vki illetékestől hogy a támogatott virágvásárlási lehetőségre mikortól lehet jelentkezni? Ui. a hírben ápr. 10-e, a jelentkezési oldalon pedig

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004