Oldal kiválasztása

Májusra elkészül a kerékpáros központ

Szerző: | 2021-10-19.

Letették az alapkövét a Kisfaludy strand bejáratával szemközti területen épülő 100 négyzetméteres, egyszintes kerékpáros központnak. A multifunkcionális szolgáltató ház a tervek szerint jövő év májusában nyithat ki.

Uniós pályázati forrásból, a Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ) beruházásában valósul meg a BalatonBike365 Port kerékpáros központ. A szövetség 15 évre szóló megállapodást kötött a város önkormányzatával a központ létesítéséről és üzemeltetéséről. A 96 millió forintból épülő fedett teraszos ház az önkormányzat ingatlanán áll majd, az épület környezetében új közpark létesül.

– Ilyen létesítmény nincs még a Balatonnál. A kerékpáros turizmus igényeit szolgálja majd a központ: kerékpárkölcsönzés, szerviz, túra ajánlatok, térképek, eszközök, információk. A program részeként összesen 230 kilométeres távon biztonságos, különböző nehézségű bicikliútvonalakat is kitáblázunk a Balaton-felvidéken, és hasonlóképp teszünk a déli és nyugati régiókban is. Jövő tavaszra Balatonföldváron és Keszthelyen is felépül egy-egy ilyen központ – válaszolta a balatonfured.hu kérdésre Princzinger Péter, a Magyar Kerékpáros Szövetség Elnöke, aki hozzátette, a BalatonBike365 program tartalmazza a kerékpáros központok teljes felszerelését is, így a balatonfüredi központban is negyven, részben hagyományos illetve elektromos kölcsönözhető kerékpár várja majd az érdeklődőket.

– A nyári hónapokban több százezren kerékpároznak a Balatonnál, az E-Bike elterjedése pedig jelentősen élénkíti a kerékpáros turizmust, a szezon tavaszra és őszre is kibővül. Új igények vannak, ezt igyekszik kiszolgálni a központ – mondta az MKSZ elnöke.

Látványterv

Az Aranyhíd sétány és a Kisfaludy strand parkolója közötti területen még szeptemberben kezdődtek a munkálatok, jövő májusban pedig megnyithat a könnyűszerkezetes, igényes kialakítású épület.
A balatonfüredi BalatonBike365 Port a Balatoni Bringakörön épül, ahonnan mintegy 20-30 km-re a Balaton-felvidékre indulnak a program keretében kitáblázott kerékpározható utak. A balatoni aktív turizmus infrastrukturális fejlesztésének fontos elemeként létesülő, a kerékpárosok igényeit kiszolgáló központot éves szinten minimum 9 hónapon át üzemeltetik majd.

A beruházásban konzorciumi partner a Magyar Turisztikai Ügynökség és a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2023 >
január 23 - január 29
  • 23
    Nincsenek események
  • 24
    Nincsenek események
  • 25
    Nincsenek események
  • 26
    Nincsenek események
  • 27

    Velünk élő kiválóságok

    17:30 -19:00
    2023.01.27
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.
    Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky utca 32.

    Vendég: Antal Renáta.

  • 28

    Arácsi eszem-iszom

    12:00 -19:00
    2023.01.28
    Balatonfüred, Hősök tere 1.
    Balatonfüred, Hősök tere 1.

    Disznótoros.

  • 29
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Brien Fery2024-04-16 12.02AgoraA Fürdö utcában a Rendszetudományi központ előtt az úttest megsüllyedt és annyira hepehupás hogy csak lépésben lehet áthaladni a szakaszon.
  • Nyugdijas Öreghegyi2024-04-16 11.57AgoraTisztelt Somogyi úr, az Öreghegyi utca elején létesítettek egy kis "Park"-ot. Sajnos ennek a rendben tartására úgy látszik nem jut
  • csalódott mátrai országjárók2024-04-14 10.23AgoraTegnapelőtt (péntek) voltunk a Kisfaludy strandon, a WC még mindig csukva. Ezzel szemben kedden az akali strandon már régóta nyitva

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004