Oldal kiválasztása

Megépült a tudáscentrum

Szerző: | 2021-10-19.

Átadták a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) balatonfüredi tudáscentrumát. A kétezer négyzetméteres, több száz hallgatói férőhellyel rendelkező komplexum a felsőfokú tanítás mellett, gyakorlatorientált képzéseknek és kutatásoknak ad helyet.

A balatonfüredi tudáscentrum a Műegyetem első, Budapesten kívüli campusa. A komplexum több száz hallgatót tud fogadni, és 30 fős kutatói-adminisztrációs kapacitással rendelkezik. Kilenc oktató és négy kutató helyiség, előadótermek, tárgyalók valamint közel háromszáz hallgatói munkaállomás várja az ideérkezőket. A cél az, hogy a térségi vállalatok hozzáférjenek ugyanahhoz a tudáshoz, mintha valamelyik nagy egyetemi központ közelében működnének.

Hankó Balázs, a felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár az átadó ünnepségen úgy fogalmazott: a füredi tudáscentrum a korszerű felsőoktatási képzés megtestesítője.
– Felnőtt- és szakképzés működik majd itt együtt, az egyetem és a gazdasági szféra szereplői lépnek kapcsolatba, de az intézmény nyitott a térség vállalkozásai felé is – fogalmazott.

Dr. Czigány Tibor, a BME rektora hangsúlyozta: az épület kész, most tartalommal kell megtölteni. A cél az, hogy a térség és az ország számára új szakembereket és új innovációs eredményeket nyújtson a centrum – vélekedett.

Kotán Attila a BME kancellárja kiemelte: a tudáscentrum élvonalbeli képzést nyújt majd, a gyakorlati oktatás mellett a kutatásokra is nagy figyelmet fordítanak.
A BME Science Park programjának keretében megvalósult füredi tudásközpontban felsőoktatási képzéseket, szakképzéseket, nyáron középiskolásoknak ágazati táborokat, versenyeket tartanak majd. Tűszerű, gyakorlatorientált képzések lesznek itt elérhetők, amelyek élénkítik a régió gazdasági potenciálját és enyhítik a szakemberhiányt is.

  • Képgaléria

– Új jövőképet ad a városnak a tudáscentrum. Az intézmény létrehozása mérföldkő Balatonfüred gazdasági életében, egész éves foglalkoztatást is nyújt. 12 éve kezdtük el a város innovációs környezetének kialakítását, most ez egy fontos állomás, hiszen nem függhetünk kizárólag egyetlen gazdasági ágazattól, a turizmustól – vélekedett Bóka István polgármester, aki hangsúlyozta: reményei szerint hamarosan elkezdődhet a Lóczy program megvalósítása is, ami tovább erősítheti a tudáscentrum működését.

Kontrát Károly, a térség országgyűlési képviselője szerint a világszínvonalú épület az egész megyének új lehetőségeket teremt majd.
– A beruházás akkor lesz teljes, ha egy kollégiumot is tudunk ide építeni, nagyon bízom benne, hogy ezt is meg tudjuk valósítani – fogalmazott az államtitkár.

Az Európai Unió 1,9 milliárd forintos támogatásából megvalósuló beruházást az egyetem saját forrásaival és az önkormányzat saját eszközeivel egészítette ki. A Fürdő utcai Rendszertudományi Innovációs Központ mellett álló tudáscentrum építése tavaly márciusban kezdődött. A BME önálló szervezeti egységeként működő tudáscentrum egyszerre tudja kiszolgálni a közoktatás, a felsőoktatás, a felnőttképzés és a környékbeli vállalkozók igényeit.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2022 >
Április
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004