Oldal kiválasztása

Szívbemarkoló alkotás a filmklubban

Szerző: | 2021-10-29.

Megrázó erejű, megtörtént történelmi eseményt ábrázoló japán animációs filmet vetítenek a füredi filmklubban. A Szentjánosbogarak sírja a második világháború vége felé, a porig bombázott Kobe városában játszódik, egy árván maradt testvérpár drámai sorsát ábrázolja. Az egyik legerőteljesebb háborúellenes alkotás, sajátossága a rajzfilmes megvalósítás.

Az animációs film az azonos című, 1967-ben megjelent Noszaka Akijuki írta önéletrajzi regény adaptációja. „Amikor sikerült élelmet szereznem, mindig én ettem először. Csak utána adtam a húgomnak. Aztán ő éhen halt” – mondta az író.
A Takahata Iszao rendezte Szentjánosbogarak sírja sajátos helyet foglal el a rajzfilmek között: klasszikus módon megírt történetet, egy történelmi helyzetet mutat be. Drámát és tragédiát, amelyet a rajzfilmes megvalósítás eltávolító vizuális megoldásai alig tompítanak. A film témája is az egyik legkomolyabb és legmegindítóbb az emberi történetek közül: a gyerekek szenvedése.

Az 1945. március 9-én, Tokióra egyetlen éjszaka alatt félmillió gyújtóbombát dobott 334 amerikai B-29-es bombázó. A légitámadás a II. világháború egyik legsúlyosabb eseménye volt, félelmetes példája a polgári lakosság ellen végrehajtott támadásoknak. A szemtanúk valóságos pokolról számoltak be. A tűzben Tokió közel 42 négyzetkilométernyi területe vált a földdel egyenlővé, több mint egymillió ember otthona megsemmisült és százezren halálra égtek. Hasonló légitámadás érte a milliós nagyságú Kobe várost is.

Ez a történelmi kontextus. Erről szól a Szentjánosbogarak sírja: gyerekekről, akiknek meghalnak a szülei, gyerekekről, akiknek nincs hol lakniuk, mert lebombázzák a házukat, gyerekekről, akik megpróbálják túlélni az éhséget, a magányt – de belehalnak.
A Szentjánosbogarak sírja nem hibáztat senkit, és nem ítélkezik: egy történetet, egy történelmi szituációt mutat be, amelynek logikájából az a kérlelhetetlen tény fakad, hogy a gyengék elpusztulnak.

A valóság látszata címmel nyolc filmből álló sorozat indult a Balaton Moziban. A filmklub havonta egy vetítéssel jelentkezik, ennek része az 1988-ban készült japán, animációs, háborús dráma, amelyet november 2-án, kedden, 20 órakor vetítenek a Balaton moziban.

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2021 >
November 27

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004