Oldal kiválasztása

Giro 2022 – Balatonfüred a cél

Szerző: | 2021-11-04.

A világ egyik legjelentősebb kerékpáros körversenye, a Giro dʼItalia jövő májusban a Balatonnál rendezi az egyik szakaszát. A világklasszis bringások három szakaszt tesznek meg Magyarországon, a harmadik táv célállomása lesz Balatonfüreden. A versenyre jellemző, hogy turisztikailag látványos tájakon tekernek a versenyzők, így esett a választás Balatonfüredre.

Május 6-án, pénteken a Budapest-Visegrád etappal kezdődik, egy fővárosi időfutammal, majd egy Kaposvár-Balatonfüred szakasszal folytatódik a jövő évi, 105. Giro d’Italia országúti kerékpáros verseny – jelentette be Paolo Bellino, az olasz körversenyt szervező RCS Sport igazgatója a budapesti tájékoztatóján.

A verseny május 6-án, pénteken a 195 km-es Budapest-Visegrád szakasszal veszi kezdetét, május 7-én, egy 9,2 km hosszú egyéni időfutamot rendeznek Budapest szívében: a kerékpárosok a Hősök teréről indulnak és a Budai Várba érkeznek.
A harmadik, egyben utolsó magyarországi szakasz május 8-án, vasárnap startol Kaposvárról, és Nagykanizsán, Badacsonyon, valamint Tihanyon át Balatonfüredig teker majd a mezőny. A versenyzők a 201 km-es harmadik szakasz után egyenesen Olaszországba utaznak.

– Örülünk a lehetőségnek, hogy a város helyet adhat ennek a látványos versenynek. Azzal, hogy itt lesz a magyarországi verseny záró célállomása, külön figyelmet kap majd Balatonfüred – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Holczer András, alpolgármester.
– Ez egy világhírű verseny, kiváló sportolókkal, nem mellesleg egy jó lehetőség a város számára, hogy megmutassa az épített és természeti környezetét, a fürediek vendégszeretetét, mindent, amire büszkék lehetünk – mondta az alpolgármester.

Paolo Bellino ígérete szerint a verseny egy nagy show lesz. A Kaposvár-Balatonfüred etapról azt mondta, hogy azzal egy szinte teljes Magyarországot bemutató szakaszt kínálnak, amely az országimázs szempontjából nagyon fontos lesz, hiszen a versenyzők szinte körbetekerik majd a Balatont.

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos arra hívta fel a figyelmet, hogy a járványügyi helyzet miatt 2020 őszén és 2021 tavaszán elmaradtak ugyan a magyarországi versenyek, de az mindenképpen hasznunkra válik, hogy 2022-ben viszont sokkal jobb körülmények között tud otthont adni a Nagy Rajtnak az ország. Hozzátette: akár 4-5 hazai kerékpáros is részt vehet majd a versenyen, köztük természetesen Valter Attila, aki az idei olasz körversenyen három napon át viselhette a rózsaszín trikót.

Balatonfüredre a 71-es úton érkeznek majd a bringások, a javasolt cél a Petőfi utca/Séta utca kereszteződés lesz.

Fotó: MTI

A Girót közel 200 országban több mint 800 millióan nézik a tévék előtt, 3-400 ezer ember pedig a helyszíneken szurkolt a bringásoknak a világ egyik legjelentősebb körversenyén. A magyarországi Nagy Rajt tehát egy jelentős országimázs-kampány is lehet, amely hozzájárulhat majd a hazai turizmus újraéledéséhez.

A Giro 1909 óta íródó történetében eddig 13 alkalommal rajtolt a viadal Olaszországon kívül, legutóbb 2018-ban, amikor Izraelben volt a Grande Partenza.

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2023 >
Szeptember
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004