Oldal kiválasztása

Átadták a város kulturális díját

Szerző: | 2022-01-21.

Tóbiás Krisztián költő, a Tempevölgy folyóirat főszerkesztője vehette át idén a Balatonfüred kultúrájáért kitüntetést. A Magyar Kultúra Napját ünnepelte a város.

Pál Dániel Levente, a Petőfi Irodalmi Ügynökség igazgatója beszédében Milan Kundera írót idézte: A kultúra elvész a mennyiség őrületében.
– Az a kérdés, hogyan tudjuk átadni a következő generációknak azt a tudást, amely segít szelektálni a szórakoztató tömegkultúra illetve az értékóvó, értékmegőrző kultúra között. Még azt sem állítom, hogy e kettő feltétlen ellentétei lennének egymásnak, de a minőségre rátalálni nagyon fontos, hiszen ez emelhet ki mindannyiunkat az említett mennyiségi őrületből – fogalmazott Pál Dániel Levente.

A köszöntő után Bóka István polgármester átadta a város képviselő-testületének döntése értelmében a Balatonfüred Kultúrájáért kitüntetést Tóbiás Krisztián költő, szerkesztőnek.

  • Képgaléria

Tóbiás Krisztián 1997-től az újvidéki Képes Ifjúság folyóirat rovatszerkesztője, illetve a Magyar Szó, a Hét Nap és a Napló című vajdasági közéleti lapok tudósítója volt.

2001-ben költözött Magyarországra a hajdani Jugoszláviából, majd családjával Balatonfüreden telepedett le. A 2010-es évek elejétől kapcsolódott be a város kulturális életébe. A Balatonfüreden megjelenő Tempevölgy folyóirat felelős, majd 2015-től főszerkesztője. 2014-től a város illetve a Tempevölgy folyóirat által szervezett irodalmi, művészeti rendezvények, konferenciák szakmai szervezője illetve a Balatonfüred Városért Közalapítvány pályázati és könyvkiadási referense.

A Tempevölgy folyóirat szerkesztői munkája által országos ismertségű periodika lett, amelyben a kortárs magyar és külföldi irodalom színe-java jelenik meg. Tóbiás Krisztián aktív élő kapcsolatokat hozott létre és tart fenn olyan lapokkal, mint az Alföld, a Kortárs, és a Jelenkor. A lapkiadás mellett elindította a Tempevölgy könyvkiadói sorozatát. Ötleteivel, szervező munkájával hozzájárul Balatonfüred kulturális imázsának erősítéséhez. Mindemellett elismert költőként, a Magyar Írószövetség és a Pen Club tagjaként, hozzájárul a város irodalmi rangjának megerősítéséhez. Több irodalmi díj birtokosa, ösztöndíjak rendszeres nyertese, és vezető irodalmi folyóiratok szerzője. Sikeres pályázati tevékenységével jelentős forrásokat szerez a város szerteágazó irodalmi tevékenysége számára.

A város irodalmi, kulturális életében betöltött meghatározó szerepe, valamint a városért tett magas színvonalú kulturális tevékenysége elismeréseként részesül a Balatonfüred Kultúrájáért díjban – hangzott el a laudációban.

A Szőcs Géza Irodalmi Szalonban tartott ünnepségen megzenésített verseket adott elő Halas Adelaida színművész, énekes és Pályi-Nagy Miklós gitárművész, Jókai Ágnes színművész pedig Tóbiás Krisztián néhány versét mondta el.

A Magyar Kultúra Napja városi programjai január 22-én még folytatódnak. Részletek itt.

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2022 >
Május 18
  • 18
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004