Oldal kiválasztása

Hamvas Béla nyomában – Hamvas Napok

Szerző: | 2022-03-08.

Ráolvasással, Koloska-völgyi zarándoklattal, régi zenei koncerttel idézik meg Balatonfüreden a magyar irodalom örök megosztó, kultikus szerzőjét, Hamvas Bélát. A március 18-19. között rendezendő Hamvas Napokon átadják a rendezvény történetében először kiírt Hamvas esszépályázat díjait is.

A hazai irodalom és bölcselet egyik legnagyobb huszadik századi alakjára, a máig ellentmondásosan megítélt kultikus íróra, Hamvas Bélára emlékeznek meg Balatonfüreden. Újdonság, hogy a szellemóriás hagyatékát ápoló Hamvas Béla Asztaltársaság a Magyar Írószövetséggel és a helyi önkormányzattal közösen egy országos Hamvas Béla esszépályázatot írt ki, amelynek eredményhirdetését a Hamvas Napok keretében, Balatonfüreden tartják.

– Az Európai kultúra válsága címmel hirdettük meg a pályázatot, ötven mű érkezett, ami még minket is meglepett. Úgy tűnik sikerült felkelteni az érdeklődést, ismert szerzők, de egyetemi hallgatók is küldtek pályaműveket. Hamvas a hazai esszéirodalom kimagasló alakja, a rá reflektáló pályázattal talán új lendületet tudunk adni a hazai esszéírásnak – így Cserép László, a Hamvas Napok szervezője.
A beérkezett műveket a Győrffy Ákos, Kőszegi Lajos, Stamler Ábel és Tóbiás Krisztián alkotta zsűri véleményezte, az eredményhirdetést március 18-án tartják Balatonfüreden, a Szőcs Géza Irodalmi Szalonban.

A március 18-19. között zajló Hamvas Napok a hagyományos ráolvasással kezdődik, a Tagore sétányon álló Hamvas-hársra olvassák rá az író Fák című esszéjének egy részletét. Az európai kultúra válsága címmel Can Togay és Pröhle Gergely beszélgetését kísérhetik figyelemmel az érdeklődők, majd Király Nóra (ének, gótikus hárfa) és Nagy Csaba (lant) azaz a Vox Humana teremt reneszánsz hangulatot.

Másnap, március 19-én, szombaton Szarvas József színész vezetésével séta indul a hangulatos Koloska-völgybe, ahhoz az ikonikus hársfához, amely Hamvas Fák című esszéjét ihlette. Itt Sava Babic műfordító emlékére palicsi pálinkával lehet majd koccintani. A folytatásban Kurucz Anikó: Hang, szó, személy című frissen megjelent kötetéről beszélget a szerzővel Várhegyi Miklós szerkesztő. A könyv Hamvas munkásságának tudományos igényű feldolgozása, művészetszemléletének, tudományképének és vallásfelfogásának áttekintése.
Az esten Hamvas műveinek eddigi kiadásairól is lesz Stamler Ábel vallástudós részvételével. Végül a Figula pincében borkóstolással és az Ethnokor zenekar koncertjével zárul a kétnapos rendezvény, amelyet a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogat.

Hamvas Béla író, filozófus 1897-ben született Eperjesen. 1919-ben jelentek meg első irodalmi tárgyú írásai. Bölcsészdiplomája megszerzése után 1923-ban a Budapesti Hírlap és a Szózat újságírója lett. 1927-ben a Fővárosi Könyvtárban helyezkedett el könyvtárosként, ott dolgozott egészen 1948-ig. Ez életének egyik legtermékenyebb időszaka. A II. világháború után egy ideig az Egyetemi Nyomda kis tanulmányai című sorozatot szerkesztette, de 1948-ban sorozatos bírálatai után felfüggesztették állásából. Fizikai munkásként nyugdíjazták 1964-ben. Négy évvel később hunyt el. Életében csupán két esszégyűjteménye jelent meg, munkásságát agyonhallgatták. Máig szélsőségesen ítélik meg az életművét, rajonganak érte vagy éppen elutasítják. 1983 után jelenhettek csak meg könyvei. 1990-ben posztumusz Kossuth-díjat kapott.

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2022 >
Február
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28      

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004