Oldal kiválasztása

A megerősödött város – Ünnepi testületi ülés

Szerző: | 2022-04-21.

Balatonfüred várossá nyilvánításának 50 éves évfordulója alkalmából, a négy testvérváros delegációinak közreműködésével, ünnepi testületi ülést tartottak az Anna Grand Hotelben. A rendezvényen dr. Ács Károly főorvos, a városi szakorvosi rendelőintézet igazgatója megkapta a város díszpolgára címet, posztumusz elismerést kapott Szőcs Géza költő.

– Ötven év az történelmi és emberi léptékkel mérve is sok idő. Az eltelt időszakban sok minden megváltozott, megerősödött a város, iskolák, sportpályák, szállodák, utak, kulturális intézmények épültek és újultak meg, úgy, hogy közben megőriztük a múltunk értékeit. Ötven év alatt felnőtt két generáció. Közösen megélt élmények, sikerek és kudarcok kötnek össze minket. Békében élünk itt együtt, soha ne legyen ennek vége. Legyen ismét mindenütt béke – fogalmazott Bóka István polgármester, aki emlékeztetett arra, hogy az ötvenéves évfordulót tavaly ősszel ünnepelte volna a város, azonban a koronavírus-járvány miatt elmaradt az esemény.
A város polgármestere külön köszöntötte a testvérvárosok képviselőit, hangsúlyozva a településekkel kötött együttműködés fontosságát.

Az ünnepi ülésen Gyerő József Kovászna-, Fernando Kirigin Opatija-, Andreas Haas Germering polgármestere és Paula Werning Kouvola tanácselnöke is rövid beszédet mondott. Mindannyian méltatták Balatonfüredet és külön kitértek arra, hogy Európa biztonsága mindannyiunk közös ügye, együtt kell segítséget adnunk az ukrán menekülteknek és együtt kell építenünk a béke és a szolidaritás Európáját.

Kontrát Károly, a térség újonnan megválasztott országgyűlési képviselője köszöntőjében kitért arra, hogy Balatonfüred fejlődése folytatódik, a konferenciaközpont és az idősek otthona megépítése mellett a felső városrészben, elsősorban a helyi lakosok igényeit szolgáló, fejlesztések is lesznek.

Az ünnepségen átadták a Balatonfüred Város Díszpolgára okleveleket.
Posztumusz elismerést kapott a két évvel ezelőtt elhunyt Szőcs Géza, Kossuth- és József Attila-díjas erdélyi magyar költő, aki Balatonfüredet második otthonának tartotta. Verseiben, írásaiban többször visszaköszönnek balatonfüredi látogatásai során szerzett élményei, de kultúrpolitikusként is elkötelezett támogatója volt Balatonfüred kulturális életének. A Hamvas Béla Asztaltársaság tiszteletbeli elnökeként, a Quasimodo Költőverseny társszervezőjeként, a városi irodalmi programok patrónusaként nagy szerepe volt abban, hogy Balatonfüredet országszerte az irodalom, a kultúra és a művészetek városaként tartják számon. A díjat özvegye, Gergely Zsuzsa vette át.

A város díszpolgára címet viselheti ezentúl dr. Ács Károly főorvos, a füredi rendelőintézet igazgatója.

Dr. Ács Károly élete összefonódott szeretett városával, Balatonfüreddel, melynek polgárai igen sokat köszönhetnek neki. A város közéletében is szerepet vállalva 1992-től 2006-ig a város képviselőtestületének tagja, a szociális- és egészségügyi bizottság elnöke, jelenleg a Humán Erőforrás Bizottság tagjaként sokat tett és tesz a város lakóiért. A Balatonfüred-Kouvola Testvérvárosi Egyesület elnökeként 1990 óta rendületlenül ápolja a kapcsolatot a testvérvárosi egyesületi tagokkal és Kouvola város vezetésével.
Munkáját mindig rendkívüli odaadással és kiterjedt szaktudásával végezte és végzi ma is. A koronavírus-járvány időszaka rendkívüli kihívások elé állította a világ, Európa, Magyarország és így Balatonfüred egészségügyi rendszerét is. Ács Károly időt és fáradságot nem kímélve hajtotta végre az országos járványügyi rendelkezéseket, miközben maga is harcolt a kórral, amiből szerencsésen felépült – hangzott a laudáció.

Az ünnepség végén balatonfüredi óvodások és diákok adtak műsort.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

< 2022 >
június 27 - július 03
  • 27
    Nincsenek események
  • 28

    Komolyzenei koncert

    18:00 -21:00
    2022.06.28
    Balatonfüred, Szent István tér 2.
    Balatonfüred, Szent István tér 2.

    Miklósa Erika és a Mendelssohn Kamarazenekar koncertje.

  • 29
    Nincsenek események
  • 30
    Nincsenek események
  • 01
    Nincsenek események
  • 02

    Kisfaludy Színházi Fesztivál

    20:00 -22:00
    2022.07.02-2022.07.05
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca
    8230 Balatonfüred, Horváth Mihály utca

    Színházi előadások.

    Oláh Kálmán- Andy Middleton duó

    20:00 -22:00
    2022.07.02
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca

    Parker Jazz Club.

  • 03
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004