Oldal kiválasztása

Már kaphatók a belépők a 197. Anna-bálra

Szerző: | 2022-05-04.

Július 23-án rendezik meg Balatonfüreden a 197. Anna-bált, már kaphatók a jegyek a minden korábbinál több vendéget befogadó eseményre. A patinás rendezvényt ezúttal is az Anna Fesztivál szabadtéri programjai előzik meg. Lesz prímásverseny, operagála, kórusok hangversenye és szívhalászat.

Újdonság, hogy a Gyógy téren egy 150 férőhelyes üvegsátrat állítanak fel, így az ország egyik legrégebbi társadalmi eseményén, a 197. Anna-bálon összesen mintegy hatszáz bálozó vehet részt. Idén az utcabál elmarad, de a Blaha utca díszkivilágítást kap, az éttermek, bárok pedig különleges, a bálhoz illő kínálattal várják a vendégeket.

Az eseményt július 23-án, szombaton az Anna Grand Hotel díszes termeiben, patinás udvarában rendezik meg. A bál előtt a Vaszary Villa kertjében gyülekeznek a vendégek és onnan indul majd a zenés menet, itt akasztják a hölgyek nyakába a sorszámozott herendi porcelán szíveket. A báli közönség szavazza meg a 15 legszebb lányt, akik közül majd a szakmai zsűri választja ki a bál szépét és udvarhölgyeit.

Káel Csaba rendezte operett műsort láthat a közönség, a hagyományos palotást az Operaház balettművészei táncolják, a Mendelssohn Kamarazenekar pedig kisebb koncertet ad. A bálra ezúttal is meghívást kap minden 18 éves balatonfüredi lány, valamint a város kulturális partnertelepüléseiről egy-egy pár.

Július 19-23. között zajlanak az Anna Fesztivál eseményei. A Gyógy téren felállított nagyszínpadon Operagála lesz, amelyen világhírű darabokból csendülnek fel részletek, egy nappal előbb pedig a Magyar Állami Operaház művészei adnak műsort ugyanitt. Megrendezik a közkedvelt Szívhalászatot és idén tizedik alkalommal a Hagyományok Házával közösen megtartja a város a prímásversenyt is. A legjobb produkciókból és meghívott előadók műsorszámaiból gálakoncert lesz a Gyógy téren felállított nagyszínpadon.

A 197. Anna-bálra a hagyományos, a vacsorát is tartalmazó báli belépők 85 ezer forintba kerülnek, az üvegsátorban 75 ezer forintért lehet helyet foglalni. A belépők kizárólag az annabal.hu oldalon igényelhetők.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Jókai-napok

2024-05-03-04. Jókai Emlékház

Megemlékezés, irodalmi est.

Zeneiskolai koncert

2024-04-28. 17.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti csoportok hangversenye.

< 2023 >
Március
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

Hírek, Agora

Hírek

Sebességmérési akció

A rendőrség az egész országot érintő sebesség-ellenőrzési kampányt tart. Balatonfüreden is mérnek.

Lezárják a Kossuth utcát

Május 1-jén majális lesz a Kossuth utcán, ezért annak felső részét lezárják. Íme, a részletek.

Verspályázat

A város ebben az évben is meghirdeti a Salvatore Quasimodo verspályázatot.

Agora

  • Mándoki2024-04-17 16.54AgoraJajj, istenem! Kilóg a lóláb, kedves csalódott mátrai. Akkor irány oda, ahol jobb. Mindenki legyen ott, ahol jó neki. Peace!
  • csacsacsalódott mátrai országjárókrók2024-04-17 15.14AgoraNa, megint kényszerítve lettem egy válaszra, amit tényleg nem akartam közzétenni. Lelkük rajta. (vajon le fogják közölni?) Az akali ismerősünk
  • Mándoki2024-04-17 13.32AgoraA wc legyen nyitva egyetértünk. Bár olykor szoktunk sétálni Akaliban, én azért nem cserélném el Füreddel, határozottan nem, jó itt

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004