Oldal kiválasztása

Balatoni Hal- és Borünnep – Az idei első fesztivál a parton

Szerző: | 2022-06-03.

Koncertek, borbemutatók, gasztronómia. A Tagore sétány nagyszínpadán minden este zene, kitelepültek az ország nemzeti parkjai és itt lesz a Balaton Classic teljes mezőnye is. Elkezdődött a Balatoni Hal- és Borünnep.

A sétányon álló pavilonokba ezúttal is kitelepültek a helyi borászok, az Arias-, a Koczor-, a Balogh-, a Mészáros-, a Gyukli-, a Zelna-, a Szabó és Fia illetve a Lídia borászat kínálatából lehet válogatni.
Minden nap borbemutatók, borvásár, balatoni halak kóstolója várja az érdeklődőket.

A borok mellé balatoni hal dukál, a pontyok és süllők mellett idén bajai halászlevet lehetett kóstolni a sétányon. Kitelepült a Borcsa Étterem, a Horváth-ház Borgaléria, és a Garabonciás Csemege.

A rendezvény keretében leleplezték dr. Dicenty Dezső (1879-1965) nemzetközi hírű szőlész-borász emléktábláját a Füredi Panteonban. A füredi szőlőbirtokos kutatási eredményei, az általa kidolgozott talajtani és borászati technológiák még ma is aktuálisak, elkötelezetten népszerűsítette a balatoni borokat, a város közéletében is aktívan részt vett, egyebek mellett tevékeny szerepet vállalt a balatonfüredi Borhetek rendezésében. Nemzetközi elismertsége ellenére látását elvesztve, teljesen elszegényedve, magányosan hunyt el.

 

  • Képgaléria

A rendezvényhez kapcsolódva a Tagore sétányon bemutatkoznak a hazai Magyar Nemzeti Parkok is: a zöldforgatagban átfogó képet kapnak a látogatók az ország természeti, ökoturisztikai, kulturális kínálatáról, bekapcsolódhatnak a hagyományőrző kézművesek munkájába, nem utolsó sorban garantált ajándékokat, értékes ajándékcsomagokat nyerhetnek a kicsiknek és nagyoknak is szórakozást ígérő természetismereti játékokon.

Idén a 15 éves futam, a Balaton Classic veteránautó verseny teljes mezőnye is csatlakozik a rendezvényhez. Mintegy 140 különleges jármű vonul majd végig június 4-én, szombaton a Tagore sétányon. Részletek itt.
Az ország egyik legnépszerűbb veteránautó versenyén különböző sportautók szerepelnek, köztük több Ferrari, Porsche, Lamborghini vagy éppen Alfa Romeo, felvonul több hatvan évesnél is idősebb MG, egy gyönyörű 1941-es Cadillac Fastback Coupe, a rangidős jármű egy 99 éves Salmson lesz.

A június 3-6. között zajló Balatoni Hal- és Borünnep teljes programja itt olvasható.

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Meseautó

2024-04-06. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Musical.

Arács Napja

2024-04-06. 11.00 Arácsi Népház

Az értékek nyomában Arácson.

< 2022 >
November
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930    

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • nemecsek2024-03-28 09.53AgoraSzerintem összekapcsolódik a fejekben, de aki gondolkodik azt is tudja, hogy vannak törvények amiket illene betartani. A varjak védett állatok,
  • Akkor én nem értem2024-03-27 18.33AgoraHogy ha annyira dübörög a turizmus (amire ugye azt mondták, hogy nem cél, hanem eszköz; csak tudnám, hogy mihez, mert
  • dühös füredi2024-03-23 20.42AgoraArra itt nincs pénz, csak ötcsillagos szállókra. Talán jún. után lesz. A feleségem egy hetes kabátját is összerondították, de a

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004