A Péklány 2017-ben nyitott a városban. A kovásszal készült, kézzel formázott, adalékanyagoktól mentes igazi kenyerekkel és más finomságokkal hamar népszerűvé vált az üzlet, sőt, divat lett itt vásárolni. Zeliska Orsolya az évek alatt brandet épített a pékségből, volt az év füredi vállalkozója is. Ma már megszokott látvány, hogy hétvégenként hosszú sorban várakoznak a vásárlók a pékárukra.
Best of Budapest & Hungary – Közönség díj
A Best of Budapest & Hungary egy független minősítési rendszer, melyet a Budapest Week Publishing alapított harminc évvel ezelőtt azzal a szándékkal, hogy a közönség figyelmét a legjobb hazai szállodákra és vendéglátókra irányítsa. Az itt kapott elismerés a minőség mércéje, garancia arra, hogy a vásárlók és a vendégek, bármikor is térnek vissza az adott helyszínre, ugyanazzal a magas színvonalú szolgáltatással fognak találkozni, amit már megszoktak.
A díjazáshoz a közönség szavazza meg kategóriánként a legjobb szolgáltatókat. A kézműves pékség kategóriában mindössze egy budapesti és egy vidéki pékség kapott díjazást. Ez utóbbi, a balatonfüredi Péklány Kézműves Pékség.
Street Kitchen: országos 3. helyezett a Péklány
A hazai gasztronómia legnagyobb portálja a Street Kitchen idén inkognitóban végig kóstolta ötszáz vendéglátóhely kínálatát, majd tapasztalatait és ajánlásait a Street Kitchen Guide kiadványban jelentette meg. A kóstolások alapján kategóriánként megválasztották az általuk legjobbnak ítélt három helyet. Így lett a kézműves pékségek rangsorában a harmadik helyezett a füredi Péklány. A zsűri a füredi bolttal kapcsolatban külön kiemelte a barátságos kiszolgálást, a rendkívül széles választékot és az állandó minőséget.
– Azt tapasztaljuk az utóbbi időben, hogy egyre többen fordulnak a kézműves pékségek felé, és már nemcsak Budapesten, hanem vidéken sem okoz kihívást egy jó minőségű kenyér beszerzése. Összesen 35 pékséget ajánlunk szerte az országban, a legjobb három helyezett is különböző országrészekben található. Aki szereti a kézműves péksüteményeket vagy gyakran megfordul Balatonfüred környékén, az garantáltan hallott már a Péklány Kézműves Pékségről. Zeliska Orsi, a péklány igazi úttörőnek számít, 2017-ben nyitottak, azóta pedig kígyózó sorok állnak az aprócska hely előtt. Egy pékség minőségének szempontjából legfontosabb a kenyér – itt kovásszal készítik, és az alap verziókon kívül a hét minden napján más ízesítéssel készülnek. Legújabb kedvenc a kacsazsíros-lilahagymás változat, de az édesburgonyás és a diós verzió is elég jól hangzik. A békebeli kovászos a legnépszerűbb. Péksütik terén húzóágazat náluk a kelt tészta, a klasszikus kelt tésztás kakaós csiga nélkül ki sem nyitnak. De emellett briósok, pékfánk és egy különleges, Füredi rózsa nevet viselő péksüti is található a pultban. Természetesen leveles tésztás finomságokat is készítenek, sós és édes verzióban is, általában a szezonalitásnak megfelelően – olvasható a Street Kitchen értékelésében.
füredi
2025.05.24.
Állj! Ez egyelőre csak egy feltételezés, valaki ideírta, mert nem volt jobb ötlete. Ebből azért nem kellene messzemenő következtetéseket levonni,…
Bővebben
tisztességes fürediek
2025.05.23.
Rengeteg ilyen történet van. De sokunk érzése szerint itt egy nagy mellébeszélés-orgia van. Hogy miért? szeressük egymást gyerekek, mert akkor…
Bővebben
Hogy mi van????
2025.05.23.
Ezt nem tudom felfogni. Ha tényleg valamelyik apartman-/nyaralótulajdonos volt, akkor ezek után bárki is még csodálkozik, hogy általánosítva ekkora szeretetnek…
Bővebben