Délelőtt a hagyományoknak megfelelően a Szent István téren tartják meg a nemzeti ünnep városi rendezvényét. Este a parton a Kerekes Band ad műsort a Kisfaludy Színpadon.
A kétszeres Fonogram-díjas zenekar útja a fülledt hangulatú moldvai, gyimesi táncházaktól a világzenei nagyszínpadokig több mint húsz évet ölel fel. A kezdetektől kísérletező ötösfogat hangzása legalább annyira ered a rockzenéből, mint a hagyományos pásztorzenéből. A furulyahangzás spektrumát kitágító Fehér Zsombor, nemcsak a gyimesi népzenét, hanem Jimi Hendrix gitárhangzását is hosszasan tanulmányozta, hogy egy olyan sajátos pszichedélikus játékot fejlesszen ki, ami a zenekar egyedi soundját adja. A táncházakban edződött, de a rockzene energiáiból táplálkozó koboz és brácsa lüktetése, Námor Csaba és Csarnó Ákos kezében tovább erősíti a hagyományos zene béklyóitól megszabadult ethno funkot.
Javában zajlik a Borhetek is, ahol várhatóan ezen az estén csúcsforgalom lesz. Borheti részletes program itt.
A Tagore sétányról minden évben több ezren kísérik figyelemmel a füredi mólóról kilőtt tűzijátékot, amely ebben az évben is este tíz órakor kezdődik.
füredi átlagnyug(nyög)díjas
2024.10.08.
Eszerint ha időpontra megyek Pestre, (novembertől, egészségügyi okokból, mert Veszprém egy rémálom, tegnap 2,5 órát próbáltam az Sztk-ban valamit elérni,…
Bővebben
Szerettem vonatozni
2024.10.05.
Én 4 óra 30 percig utaztam Balatonfüred Bp között. Székesfehérváron lekéstük a délipartról érkezö express vonatot és nem volt mozdony!…
Bővebben
Mert ha elindul a vonat...
2024.09.26.
Biztos nem Belgrádba ment a kérdéses járat... Akkor nem, hogy 32 percet késett volna, hanem 32 perccel előbb érkezett volna…
Bővebben