Az Adj vért a légimentőkkel, hogy mások is túlélhessék! elnevezésű akciót az ország 7 különböző helyszínén egymással párhuzamosan rendezik meg. Az érdeklődők az életmentésnek két különböző, a hétköznapokban pótolhatatlan formájával találkozhatnak, mind a hét helyszínen: önkéntes véradással és légimentéssel.
Balatonfüreden szeptember 28-án, szombaton, 11-18 óra között lesz a véradónap a Légimentő Bázison (Fürdő utca 33.)
Nem lehet eléggé hangsúlyozni, mennyire fontos a véradás, mennyire nagy szükség van a biztonságos vérkészítményekre. Éppen ezért a különleges közösségi esemény célja, hogy új véradókat toborozzon, valamint a meglévőket is aktivizálja, felhívja a figyelmet az önkéntesség és a segítségnyújtás fontosságára, emellett pedig betekintést nyújtson a légimentők nem mindennapi munkájába is.
Az akció célja, hogy minél több emberhez eljusson nemcsak a véradás üzenetének fontossága, de a lehetősége is, hiszen ennek köszönhetően menthetnek életet a légimentők is, éppen ezért rendkívül fontos, hogy megfelelő mennyiségű vérkészítmény álljon rendelkezésre minden légimentő bázison.
A kampány helyszínein a véradás mellett várják a kilátogató családokat, illetve biztosítják a gyermekek felügyeletét, amíg a szülő vért ad. Minden érdeklődő találkozhat például a véradás helyszínén ügyeletet biztosító mentőhelikopterrel, ami az adott helyszínről indul, ha éppen riasztást kap.
Nagy szükség van véradókra az ország minden pontján, hiszen az ország megfelelő vérkészletének biztosításához hétköznapokon is 1600-1800 véradó megjelenésére van szükség.
Bárki adhat vért, aki egészségesnek érzi magát és elmúlt már 18 éves, de még nem töltötte be a 65. életévét.
Fontos, hogy a véradásra indulók:
• fogyasszanak megfelelő mennyiségű ételt és folyadékot,
• valamint vigyenek magukkal személyi igazolványt, lakcímkártyát és TAJ kártyát.
Egy állandó lakos
2025.05.14.
Előrebocsátom, indulatos lesz, de igyekszem mégis úgy fogalmazni, hogy átmenjen a szűrőn. Érzésem szerint "Részvénytársaság" nem állandó lakos. Ha ez…
Bővebben
2025.05.13.
Kedves "Sírjak Vagy Nevessek?" Sírjon, ha a nyaralótulajdonosokra úgy tekint, mint akik rosszat tesznek a városnak, és helyes lenne minél…
Bővebben
sirjak vagy nevessek?
2025.05.10.
Ezt a hozzászólást olvasva majdnem elsírtam magam. Szegény nyaralótulajdonosok, hogy sajnálom őket. Valahol van egy lakásuk, itt meg egy nyaralójuk.…
Bővebben