Oldal kiválasztása

Nézünk, mint a moziban – Újra filmklub

Szerző: | 2024-09-17.

Nyolc alkotásból álló sorozattal folytatódik a havonta jelentkező filmklub a Balaton Moziban. Az internetes filmletöltés világával dacoló, igazi moziélményt ígérő filmklubban ezúttal jelentős rendezők kevésbé ismert alkotásait nézhetjük.

A hamarosan kezdődő sorozat címe: Nézünk, mint a moziban – Filmek a mozi harmadik aranykorából (1970-2000)

– Ebben a sorozatban jelentős rendezők kevésbé ismert filmjei lesznek láthatók. Fellini Amarcord című filmjét saját korában nem kedvelték annyira, mert túlságosan könnyed volt, nem találták elég művészinek, Kubrick pedig művészfilmesként horrort forgatott, ami szintén ellenérzéseket váltott ki. Woody Allentől talán a legszemélyesebb és legőszintébb filmjét vetítjük, ami nem lett igazán népszerű, mert nem játszik benne, nem a nagy bohóc filmjei közül való, és nem is a felnőttkori álarcait gúnyolja ki. Kuroszavától egy remek film lesz műsoron, ami nem japán film.
Mihalkov az újjáéledésről, a számvetésről készített filmet, ez kimaradt Magyarországon, nálunk nem készültek ilyen filmek, talán Tímár Péter foglalkozott ezzel szórakoztató formában, ezért vetítjük a Csapd le, csacsi-t! Kirk Jones filmje pedig egy kis szigetország aranyos filmje az összetartásról, mert elsősorban nem a pénz számít, nemcsak a nagy rendezők tudnak sok pénzből jó filmet csinálni – válaszolta kérdésünkre dr. Szántó Tamás, aki Pálffy Gézával, a Balaton Mozi vezetőjével közösen még 2021-ben indította el a filmklubot Balatonfüreden.

Íme, a filmklub programja:
2024. szeptember 24. S.S. Ramajouli: RRR
2024. november 5. Federico Fellini: Amarcord (1973)
2024. december 3. Kuroszava Akira: Derszu Uzala (1975)
2025. január 7. Stanley Kubrick: Ragyogás (1980)
2025. február 4. Kirk Jones: Lottózsonglőrök (1998)
2025. március 4. Nyikita Mihalkov: Csalóka napfény (1994)
2025. április 1. Tímár Péter: Csapd le, csacsi! (1992)
2025. május 6. Woody Allen: A rádió aranykora (1987)

A meglepetés indiai film vetítése után a filmklub novembertől májusig a megszokott módon jelentkezik. A vetítések minden hónap első keddjén, este nyolc órától lesznek láthatók a Balaton Moziban.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Annák éve

2025-05-24. 18.00 Anna Grand Hotel

Vendég: Daubner Anna.

Vitorlabontó

2025-05-24. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

Budapest Bár koncert

2024-05-23. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Sanzonok, jazz, korunk klasszikusai.

Hírek, Agora

Hírek

Drágább strandbérlet

Kétezer forintba kerül a füredi állandó lakosoknak a Kisfaludy strandra szóló éves bérlet.

Állandó lakosnak - és Részvénytársaságnak is egyúttal

2025.05.14.

Van itt egy nagyon jó pont. Az árak pont az eldurvult turizmus miatt durvultak el. Ha kérték-akarták az állandó lakosok,…

Egy állandó lakos

2025.05.14.

Előrebocsátom, indulatos lesz, de igyekszem mégis úgy fogalmazni, hogy átmenjen a szűrőn. Érzésem szerint "Részvénytársaság" nem állandó lakos. Ha ez…

2025.05.13.

Kedves "Sírjak Vagy Nevessek?" Sírjon, ha a nyaralótulajdonosokra úgy tekint, mint akik rosszat tesznek a városnak, és helyes lenne minél…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Toplogo Monitor
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart