Mindenszentek és halottak napja miatt nagy forgalom várható a város temetőiben, amelyekben ebben az évben is a biztonság érdekében megerősített őrzés lesz.
Halottak napján a köztemetőben 16 órakor tartanak ökumenikus megemlékezést, 17 órakor pedig a balatonarácsi Hősi Emlékműnél lesz közös ima. A részletes program itt olvasható.
Mindenszentek ünnepén, november 1-én a feddhetetlen, szent életű emberekre, míg november 2-án, halottak napján az elhunytakra emlékeznek országszerte szentmise keretében a katolikus templomokban. A halottak napi megemlékezésekre már a nap előestéjén sor kerül, meghatározott liturgia alapján. Mindenszentek napja állami ünnep is, és 2001 óta újra munkaszüneti nap Magyarországon.
A 4. században mindenszentek ünnepét a pünkösd utáni első vasárnap ülték meg. A kezdetben az összes keresztény vértanúra, később „minden tökéletes igazra” emlékező ünnep a 8. században tevődött át november 1-jére, egy kelta ünnep időpontjára. (A mindenszenteket megelőző naphoz kapcsolódik az angolszász eredetű halloween, ennek elnevezése az All Hallows Eve kifejezésből származik, amely magyarul annyit tesz: mindenszentek éjszakája. Ez a kóbor lelkek, a kelták halotti istenének éjszakája.)
A halottak napja fokozatosan vált csak egyházi ünnepből általános megemlékezéssé az elhunytakról. A katolikus egyház csak a 14. században vette át teljes egészében az emléknapot a bencésektől.
A megemlékezés a halottakról, elhunyt szeretteinkről, az értük való közbenjárás a purgatórium katolikus hittételén alapul. Lelkileg nagy vigasztalás a hátramaradottaknak, hogy tehetnek valamit elköltözött szeretteikért imával, vezekléssel, szentmisével. E napon gyertyákat, mécseseket gyújtunk elhunyt szeretteink emlékére. A szokáshoz kapcsolódó némely népi hiedelem szerint ennek az a célja, hogy a világosban a „véletlenül kiszabadult lelkek” újra visszataláljanak a maguk sírjába, ne kísértsenek, ne nyugtalanítsák az élőket. Azért kell megszépíteni ilyenkor a sírokat, hogy a halottak szívesen maradjanak lakhelyükben.
Kérdés-nek
2025.02.05.
Köszönöm a választ!
Bővebben
kérdés
2025.02.05.
Minden ilyen felmérés önkéntes alapon történik, ez evidens, ahogy ez a hírben is benne van egyébként. Bárhogy keresik meg minden…
Bővebben
KSH felmérés
2025.02.05.
Szeretném kérdezni - és örülnék hivatalos írásos válasznak itt -, hogy akit kisorsolnak és egyszer csak csenget a kérdezőbiztos, de…
Bővebben