Oldal kiválasztása

Új strand nyílik – Bejárható balatoni partszakasz

Szerző: | 2024-10-30.

Elkészült az Aranyhíd strandon álló két épület, ezzel befejeződött a város új strandjának a kialakítása és hamarosan lehetővé válik, hogy mintegy másfél kilométeres szakaszon teljesen bejárható legyen a Balaton-part.

A jövő évi szezontól működő strand két épületének egyikében étterem üzemel majd a jegypénztárral és a strandfelügyelettel, a másikban pedig a kétszáz fős strandot kiszolgáló vizesblokkok és öltözők kaptak helyet illetve egy közösségi tér. Itt workshopokat, táborokat, vagy húsz-harminc fős létszámmal rendezvényeket is lehet majd tartani.

2020-ban vásárolta meg az önkormányzat a város frekventált helyén lévő, nyolcezer négyzetméteres, éveken át használaton kívül álló vízparti ingatlant. Az Aranyhíd sétány, a Brázay park illetve az Esterházy strand ölelésében lévő ingatlanon az önkormányzat egy új strandot létesített.

– Kialakítottunk egy igényes, önkormányzati tulajdonban maradó strandot, amely a jövő évi szezontól várja majd a vendégeket és egyúttal teljesen bejárhatóvá teszünk egy jelentős partszakaszt a város talán legkedveltebb részén. A Vitorlás tértől a Kisfaludy strand végéig mindenki számára nyitott, bejárható, tetszetős, közvetlen vízparti sétányt alakítunk ki, amely szeptembertől májusig teljes egészében használható, a nyári szezonban pedig a strandok nyitvatartási idején kívül. Két tervünk valósult meg: igényes szolgáltatásokat tudunk nyújtani a parton, egy építészetileg egységes, átgondolt környezetben és közvetlen parti sétánnyal hozzáférhetővé tettük a Balatont – mondta az átadó ünnepségen Bóka István a város polgármestere.

A fejlesztés a Széchenyi Terv Plusz program keretében, két ütemben zajlott. Az Európai Unió finanszírozásával és a kormány támogatásával megvalósult beruházás összköltsége 800 millió forint volt, amelyhez az önkormányzat még 50 millió forint önrésszel járult hozzá.

Az új strand bejárata az Aranyhíd sétány kanyarulatára fordul rá, a kerékpárral érkezők itt helyezhetik majd el a bicikliket. Az elkészült két épületet úgy helyezték el az ingatlanon, hogy minél kevesebbet vegyenek el a nádas által keretezett balatoni panoráma látványából.

KÉPGALÉRIA

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Annák éve

2025-05-24. 18.00 Anna Grand Hotel

Vendég: Daubner Anna.

Vitorlabontó

2025-05-24. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

Budapest Bár koncert

2024-05-23. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Sanzonok, jazz, korunk klasszikusai.

Hírek, Agora

Hírek

Drágább strandbérlet

Kétezer forintba kerül a füredi állandó lakosoknak a Kisfaludy strandra szóló éves bérlet.

Ultrabalaton a városban

Az ország egyik legnépesebb tömegsport rendezvénye miatt ideiglenes forgalom korlátozás lesz.

Egy állandó lakos

2025.05.14.

Előrebocsátom, indulatos lesz, de igyekszem mégis úgy fogalmazni, hogy átmenjen a szűrőn. Érzésem szerint "Részvénytársaság" nem állandó lakos. Ha ez…

2025.05.13.

Kedves "Sírjak Vagy Nevessek?" Sírjon, ha a nyaralótulajdonosokra úgy tekint, mint akik rosszat tesznek a városnak, és helyes lenne minél…

sirjak vagy nevessek?

2025.05.10.

Ezt a hozzászólást olvasva majdnem elsírtam magam. Szegény nyaralótulajdonosok, hogy sajnálom őket. Valahol van egy lakásuk, itt meg egy nyaralójuk.…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Toplogo Monitor
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart