Oldal kiválasztása

Stílust és identitást kaptak a balatoni borászatok

Szerző: | 2025-01-19.

A tavalyi évben a kedvezőtlen időjárás ellenére kiváló szőlőterméssel gazdálkodhattak a helyi borászok, akik közül többen rangos díjakat kaptak. A BalatonBor stílust és identitást ad a balatoni borászatoknak, a borrégió meghatározója az olaszrizling pedig a legkedveltebb borfajtának számít ma már hazánkban – mindez a Vince-napi ünnepségen hangzott el.

– 2024-ben a kedvezőtlen időjárás ellenére kiváló szőlőterméssel gazdálkodhattak a helyi borászok, akik közül többen is rangos díjakat kaptak. Kálmán József ötödször lett az év füredi borásza, ami rendkívüli teljesítmény. A Fodor Borbirtok évek óta sikeresen szerepel az országos újbor versenyeken, a Figula Pincészet pedig tavaly több díjat is kapott, többek között két boruk Magyarország egyik legrangosabb borászati elismerését a Vince Díjat érdemelte ki. Becsüljük meg ezeket az eredményeket, beszélgessünk egymással – emelte ki köszöntőjében Baloghné Király Mónika a Balatonfüred-Szőlősi Hegyközség elnöke.

Az Anna Grand Hotel nagytermében rendezett Vince-napi ünnepségen 15 borászat borait lehetett kóstolni, miközben az érdeklődők előadásokat hallgathattak. Molnár Judit önkormányzati képviselő köszöntötte a jelen lévő borászokat majd a hagyományos vesszőáldás következett, amelyet ezúttal Gabnai Sándor evangélikus lelkész celebrált.
Az ünnepséget megelőző napon a Balatonfüred-Szőlősi Hegyközség borászatai borkóstolókkal és borkorcsolyákkal várták a látogatókat.

– A BalatonBor egy közösségi sikertörténet. Stílust és identitást ad a balatoni bortermelőknek. Hiszünk benne, ettől hiteles ez a márka. Kilenc éve készülnek a boraink, jelentős piaci értékük van, pedig az alapításkor nem nagyon hitt abban senki, hogy helyi borászok összefogva létrehoznak majd egy minőségi terméket. A BalatonBor ma már egy erős brand, tulajdonképpen az egyetlen eredetvédett, hitelesített balatoni márka – fogalmazott Kardos Gábor a BalatonBor alapítója.

A kizárólag olaszrizlingből készülő BalatonBor a Balatoni Kör és a Rizling Generáció közös terméke, de bárki készítheti, aki megfelel a feltételeknek. Tavaly 19 borászat mintegy százezer palack BalatonBort készített.

– A magyar fogyasztók a privát és a multi brandeket kedvelik, ezért is különleges, hogy egy közösségi márka eredményeket tud felmutatni. Tíz évvel ezelőtt az olaszrizling egy lenézett borfajta volt, ma a legkedveltebb – ez részben a balatoni borászok érdeme. Tudatosítanunk kell, hogy a fogyasztók körében az olaszrizling egy trendi borfajta, ráadásul itt mi jó helyzetben vagyunk, mert a hazai olaszrizling termőhelyek mintegy 41 százaléka a Balaton régióban található – vélekedett Kardos Gábor.

A rendezvényen Barabás Barna, a Rizling Generáció elnöke bemutatta a Balatonfüred-Csopaki borvidék dűlőibe hamarosan kikerülő új, információs oszlopokat. Magyarországon először, az egyes dűlőket jelölő különleges, interaktív oszlopokat helyeznek majd el a borvidéken, látható lesz rajtuk az adott dűlő neve, a körzet és borvidék elnevezése, illetve a település. Sőt, egy QR kód segítségével a borvidék borászataihoz is elvezetnek majd ezek az egységes, négy féle színben készülő modern dűlőkarók – hangzott el.

– Kétszáz dűlő van a Balatonfüred-Csopaki borvidéken, azt szeretnénk, ha minél több helyre kikerülnének ezek a tájba illő, esztétikus, egységes arculatú, interaktív oszlopok. Tulajdonképpen tájképi elemként működnek majd, információt adnak az adott területről, megmutatják az épített örökséget. Elvezetik az érdeklődőket a földektől egészen az asztalig – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Barabás Barna, aki elmondta: a tervek szerint elsőként a Baricska dűlőt jelölő oszlopot helyezik majd el a Balaton Szabadidő Központ szomszédságában.

Képgaléria

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Füred Art Week

2025-07-18-20. Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti vásár.

Hírek, Agora

Hírek

Túrák szünidőben

Július 7-től egy hónapon keresztül túratábort szerveznek 6-14 éves diákoknak.

fü-fü-füredi

2025.06.17.

A móló felújításának határideje tavasszal még úgy volt, hogy a turistaszezon kezdete. De hiányzott egy fontos adat: hogy melyik évben?.....…

füredi társaság

2025.06.16.

Szombaton voltunk Badacsonyban, áthajóztunk Fonyódra, majd pár óra múlva vissza. A hajó neve Tomaj volt. Állítólag egy legújabb tervezésű és…

Árokszőlő út közvilágítás

2025.06.12.

Köszönjük az illetékesnek! A lámpa újra működik.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Toplogo Monitor
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart