Oldal kiválasztása

Szupermaratonnal indul a balatoni futószezon

Szerző: | 2025-03-03.

Március 6-9. között rendezik meg a 14 éves múltra visszatekintő ikonikus futóeseményt, a 196 km-es Balaton Szupermaratont. A futók, a kísérők és a szervezők kétezer fős karavánja járja körbe a Balatont. Vannak, akik egyéniben, mások csapatban indulnak, mindenki kiválaszthatja az ideális távot magának. A tavaszi balatoni szezonindító futóeseményre 417 településéről és húsz külföldi országból érkeztek nevezések.

Négy nap, 196 kilométer, változatos távok és indulási lehetőségek – március 6-án indul a 15. Balaton Szupermaraton. Az igazán elszántak akár egyben is teljesíthetik  a tókerülő versenyt, idén 250 futó vállalkozott erre a kihívásra, köztük nyolcan olyanok, akik már az első eseményen is célba értek, és most a 15. teljesítésükre készülnek – áll a szervező Budapest Sportiroda közleményében.  

A 15. Balaton Szupermaraton különböző távjainak mezőnye csütörtökön Siófok és Fonyód között (48,45 km), pénteken Fonyód és Szigliget (53,2 km), szombaton Badacsony és Balatonfüred (43,6 km), vasárnap pedig Balatonfüred és Siófok (51,2 km) között halad. 

A március 8-án, szombaton rendezendő MaratonFüred reggel a badacsonytomaji strandról rajtol, a befutója pedig a Vitorlás téren lesz.
A 15. Balaton Szupermaraton részletes programja itt.

– A Balaton Szupermaraton a mozgás tavaszköszöntő ünnepe, egy legendás verseny, amely mindenkinek megadja az esélyt, hogy egy csodálatos környezetben, a Balaton partján fusson fantasztikus hangulatban. Aki szereti a futást, a mozgást, ezt egyszer mindenképpen ki kell próbálnia, de előre szólók, a több ezer visszatérő résztvevő bizonyítja, hogy a BSZM függőséget okoz, aki egyszer részt vesz rajta, utána mindig visszavágyik – mondta Kocsis Árpád, a Budapest Sportiroda ügyvezetője.

A legkeményebb, egyénileg teljesíthető táv mellett a négy napos futófesztiválon lehetőség van párosban vagy 3-4 fős csapatokban is indulni, így akár napi 15-20 kilométeres szakaszokkal is megkerülhető a Balaton. Azok, akik csak egy-egy napra csatlakoznak a balatoni futóünnephez, az adott napi távot a Maraton+ kategóriában külön is teljesíthetik.A hétvégi futók számára a szervezők a FélBalaton Szupermaratont ajánlják, amely szombaton Badacsonyban indul és vasárnap Siófokon ér véget. Ez a 96 kilométeres szakasz szintén teljesíthető egyéniben, párosban vagy csapatban.

A különböző helyszíneken kiemelt betétszámok is színesítik a versenyt: pénteken Keszthelyről rajtol az Öböl Félmaraton mezőnye, amely együtt ér célba a szigligeti vár alatt a többnapos futókkal. Szombaton rendezik a klasszikus MaratonFüredet, amely Badacsonytomajról indul és Balatonfüreden ér véget, vasárnap pedig az esemény zárásaként a BSZM Befutó 15 kilométeres távja várja az indulókat, akik együtt érkezhetnek célba Siófokon a teljes mezőnnyel.

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Kőfürdő

2025-03-29. 15.00 Huray villák

Néma Júlia keramikus kiállítása.

Hírek, Agora

Hírek

Vágányzár

Április 7-10-ig vonatpótló autóbuszok járnak Székesfehérvár és Balatonfüred között.

"alvóbabák" az utakon

2025.03.18.

A gyorshajtókat büntetik és joggal, de mikor büntetik már a másik oldalt? akik tiszta útviszonyok mellett is csak 65-75 km-el…

Krónikás

2025.02.28.

A szolidaritási adó mértéke mellett problémás az átláthatatlansága. Azt már látjuk, hogy kikre és mennyit róttak ki, de arról soha…

Kérdés-nek

2025.02.05.

Köszönöm a választ!

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Toplogo Monitor
anigifwpmozi
300x160px
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart