A füredi atléta, aki korábban maga is a Radnóti iskola padjaiban tanult, a diákok előtt idézte fel a két világversenyen szerzett élményeit illetve az aranyérmes 400 méteres futását. A sportolóval az iskola igazgatója Steierlein István beszélgetett.
– Szorgalommal, kitartással sok mindent el lehet érni. A sport engem alázatra tanított. Itt az iskolában kezdtem el sportolni, fociztam, mindig komolyan vettem a játékot. Szerintem akkor vagyunk jó helyen az életben, legyen az bármely területe, ha olyat szeretnénk alkotni, ami még előttünk senkinek sem sikerült. Jó helyen vagytok itt, kellő akarattal még bármi lehet belőletek – szólt a diákokhoz Molnár Attila, aki magával hozta az Európa-bajnoki és a világbajnoki érmét is.
Bóka István polgármester az ünnepségen hangsúlyozta: Molnár Attila mentalitása példaként szolgálhat minden füredi gyereknek, hiszen a vitathatatlan tehetsége mellett rendkívüli energiát és munkát fektetett abba, hogy ilyen kimagasló sporteredményeket érjen el.
– Látva a füredi atléta sikereit remélem az itt ülő sok-sok gyerekben fogalmazódik most meg, hogy valamilyen sportágban vagy az élet más területén hasonló eredményeket szeretne elérni – fogalmazott a város vezetője, aki gratulációjában külön kiemelte, hogy Molnár Attila az atlétika egyik legkeményebb számában, a 400 méteres síkfutásban tudott Európa legjobbja lenni.
Az eseményen levetítették a Füred TV erre az alkalomra készített filmjét. A sportoló pályafutását röviden áttekintő összeállításban Molnár Attila még, mint a Fut a Füred kisiskolás résztvevője is látható volt.
Az ünnepség végén Molnár Attilát lerohanták az iskola diákjai, aki több tucat autogramot osztott ki közöttük.
Molnár Attilával készített beszélgetésünk itt olvasható.
Képgaléria
2025.04.19.
Kedves István, "Pizse" nem észt oszt, csupán tényeket írt le. Én közel 30 éve közlekedek napi szinten Balatonfüred és Veszprém…
Bővebben
kiváncsi autós
2025.04.14.
Ami Ausztriát illeti, van egy érdekes jelenség. Sokszor látogatjuk a burgenlandi rokonainkat. Kifelé menve hogy hol a határ, azt becsukott…
Bővebben
Gab
2025.04.13.
Pontosan ott, ahol a MNB alapítványi pénzei, és a magánnyugdíjpénztári befizetéseink. Egyébbként az üzemanyag árában is van "útadó". Na, az…
Bővebben