Vitorláscsónak kiállítás, hajós bolhapiac, naplemente túra, kajak-kenu bemutató, kézműves vásár és még számos izgalmas program várja az érdeklődőket. Az egész évben nyitva tartó Kékszalag PORT kikötő tavaszi rendezvénye kifejezetten arra fókuszál, hogy bemutassa a komplexum, valamint a térség adta sportolási lehetőségeket, valamint az azokhoz kapcsolódó eszközöket. A vásár keretében pedig mind a vízi sportokhoz, mind egyéb sportágakhoz kapcsolódó felszereléseket vagy éppen ruházatot árusítók is jelen lesznek.
– A Kékszalag PORT nem csupán egy kikötő, hanem egy közösségi tér is, éppen ezért az egész éves Balaton koncepcióját követve minden idényben igyekszünk az érdeklődők számára izgalmas programokat szervezni. A május első hosszúhétvégéjén ezzel az ingyenes majálissal és vásárral nyitjuk meg a kikötő tavaszi szezonját, itt találkozhatnak idén először a hajózás és a szabadidős sportágak szerelmesei. A kikötőben a tavaszi munkálatok már befejeződtek, úgyhogy mindenkit arra invitálunk, hogy látogassanak el hozzánk a hosszú hétvégén – fogalmazott Holczhauser András a Kékszalag PORT vezetője.
Az esemény három napján a kiállítók sorában helyi és környékbeli kézművesek is helyet kapnak, akik tavaszi tematikával jelennek majd meg. Bemutatkozik a kajak-kenu bázis, melynek szolgáltatásai szintén elérhetőek a kikötőben. Emellett sárkányhajó szelfipont, valamint a már jól ismert Magyar Vitorlás Akadémia élménysziget is várja a legkisebbeket, ahol egyebek mellett a vitorlázás alapjait ismerhetik meg két szimulátor segítségével.
– Nagy örömünkre szolgál, hogy elfogadta a meghívásunkat a Közlekedés Alkalmassági Vizsgaközpont, melynek munkatársai három napon keresztül, kitelepült irodájukban várják a hajósokat, legyen szó képesítésekről, okmányokról. A kiállítók között vitorlakészítők, kötélmunkát végzők, vitorlás és egyéb sportruházat forgalmazók, valamint evezős és SUP árusítók is megjelennek majd, valamint még egy különlegesség: megszervezzük az első hajós bolhapiacot, ahol mindenkinek lehetősége van csere-berére – mondta Szépvölgyi István, a Magyar Vitorlás Akadémia ügyvezetője.
Majális révén gasztronómiából sem lesz hiány, a Balatoni KÖR csapatát, valamint a Balaton BOR közösségi bormárkát ezúttal a balatonfüredi Gyukli Pincészet képviseli, a tavaszias grill ételekről pedig a SPICC Bisztró csapata gondoskodik.
Május másodikán, pénteken délután pedig a vízi sportok mellett a buborékoké lesz a főszerep, a Pezsgő Szigeten a champagne pezsgése és a nyár közeledtének hangulata találkozik majd.
füredi
2025.05.24.
Állj! Ez egyelőre csak egy feltételezés, valaki ideírta, mert nem volt jobb ötlete. Ebből azért nem kellene messzemenő következtetéseket levonni,…
Bővebben
tisztességes fürediek
2025.05.23.
Rengeteg ilyen történet van. De sokunk érzése szerint itt egy nagy mellébeszélés-orgia van. Hogy miért? szeressük egymást gyerekek, mert akkor…
Bővebben
Hogy mi van????
2025.05.23.
Ezt nem tudom felfogni. Ha tényleg valamelyik apartman-/nyaralótulajdonos volt, akkor ezek után bárki is még csodálkozik, hogy általánosítva ekkora szeretetnek…
Bővebben