A közönségkedvenc Anyád kínja előadásban július 12-én Haumann Petra, Horváth Lili, Kisfalvi Krisztina és Oszter Alexandra járja körbe az anyaság leírhatatlanul boldog, valamint néha nem túl örömteli pillanatait, mindezt rengeteg humorral fűszerezve.
A másik közkedvelt darabban, az Apád fülében július 13-án, a három jóbarátot játszó Elek Ferenc, Fenyő Iván és Nagy Sándor próbálja meg jótanácsaival kisegíteni slamasztikába került cimboráját, akit Adorjáni Bálint alakít, miközben a csajozás, a megállapodás, majd az apaság leggyönyörűbb élményei és a nehézségei is szóba kerülnek. Szem garantáltan nem marad szárazon.
Mindkét darab ajánlott szingliknek, házasoknak, szülőknek és nagyszülőknek, de azoknak is, akik még csak fontolgatják a gyermekvállalást.
Az előadásokat külön-külön is meg lehet tekinteni napijeggyel, de hétvégi jegy is váltható mindkét előadásra, kedvezményesen.
A napijegyek és a hétvégi jegy egyaránt tartalmazza a welcome italt és a pogácsát, a kétfogásos piknikvacsorát, az ülőhelyes belépőjegyet az adott színházi előadásra, valamint az ingyenes parkolási lehetőséget. Az ülőhelyek elfoglalása érkezési sorrendben történik!
Mindkét este igazi könnyed Orfeum-kikapcsolódás mennyei piknik vacsorával, finom borokkal, felejthetetlen színházi élménnyel egy gyönyörű helyszínen, Paloznakon a Tájházban.
Jegyárak:
Piknik szombat: Anyád kínja – 27.900 forint
Piknik vasárnap: Apád füle – 28.900 forint
Piknik hétvégi jegy 49.900 forint
Jegyek az Orfeum honlapján megvásárolhatók.
fü-fü-füredi
2025.06.17.
A móló felújításának határideje tavasszal még úgy volt, hogy a turistaszezon kezdete. De hiányzott egy fontos adat: hogy melyik évben?.....…
Bővebben
füredi társaság
2025.06.16.
Szombaton voltunk Badacsonyban, áthajóztunk Fonyódra, majd pár óra múlva vissza. A hajó neve Tomaj volt. Állítólag egy legújabb tervezésű és…
Bővebben
Árokszőlő út közvilágítás
2025.06.12.
Köszönjük az illetékesnek! A lámpa újra működik.
Bővebben