Oldal kiválasztása

Operettkavalkád a füredi nyárban

Szerző: | 2025-06-23.

A hagyományoknak megfelelően a Veszprémi Rátonyi Róbert Operettfesztivál ebben az évben is jelen lesz programjaival a Balaton-parton, ezúttal Balatonfüred ad otthont két napon keresztül a rendezvényeknek. A kétnapos fesztivál keretében lesz gála, operettcsobbanás, operettvonat és zenés felvonulás is.

Rátonyi Róbert színész, komikus, rendező, az operett műfajának meghatározó alakja életének utolsó szakaszában Veszprémben alkotott. Alakját és színházi alakításait a mai napig felidézi a szakma. A Veszprémi Petőfi Színház 2018-ban hozta létre a nevét viselő operettfesztivált, ezzel is tisztelegve a szakmai nagysága előtt. Ebben az évben nyolcadik alkalommal rendezik meg a fesztivált.

A Veszprémi Rátonyi Róbert Operettfesztivál első balatonfüredi programját július 13-án, vasárnap rendezik meg, 15.30-kor indul a Vitorlás térről az Operettvonat. A zenés szerelvény utasait, valamint a megállóknál a sétálókat a Veszprémi Petőfi Színház művészei népszerű operettslágerekkel szórakoztatják majd. Este 18 órakor pedig a színház művészeivel közösen operettcsobbanásra lesz alkalom. A vidám esemény helyszíne az Esterházy strand lesz. (Az eseményen strandbelépővel lehet részt venni.)

Másnap, július 14-én, hétfőn a Zákonyi Ferenc utcai szökőkúttól 17 órakor induló, többmegállós Operettfelvonulással folytatódnak a programok, a menetnek az élő zenei kíséretet a Balatonfüred Város Koncert Fúvószenekara adja.

A fesztivál fénypontja a Balatonfüred Kongresszusi Központban megrendezett, 20.30-kor kezdődő, kétrészes Füredi Operettvigalom című gála lesz. A színház társulata mellett két igazi sztár, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjává választott Oszvald Marika, valamint a Magyar Állami Operaház vietnámi származású tenor magánénekese, a Budapesti Operettszínház tagja, Ninh Duc Hoang Long is fellép. A tüzes magyar virtust a legmagasabb színvonalon bemutató gálán az élő zenei kíséretet Horváth Elemér Emi és zenekara szolgáltatja.

A fesztivált rendező Veszprémi Petőfi Színház a balatonfüredi lakcímkártyával rendelkezők számára, 20 százalékos kedvezményt ad az Operettvigalom belépőiből, a kedvezményre az áldozatos munkájuk miatt jogosultak az Állami Szívkórház, a Honvéd Kórház Balatonfüredi Kardiológiai Rehabilitációs Intézet, a Vasútegészségügy Kht. és a Balatonfüred Városi Rendelőintézet dolgozói is.
Részletes program itt.

A kedvezményes árú belépőjegyek előjegyezhetők, megvásárolhatók a Balatonfüred Kongresszusi Központ jegypénztárában, a veszprémi Petőfi NézőPont jegyirodában, illetve a 06/20/772-8200-as telefonszámon.A kétnapos fesztivál további rendezvényeire – operettcsobbanás, operettvonat, zenés felvonulás – a belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni ide kattintva lehet.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

200. Anna-bál

2025-07-26. 18.00 Anna Grand Hotel

Bál a hagyományok jegyében.

XIII. Anna-fesztivál

2025-07-21-27. Gyógy tér, Kisfaludy színpad

Szívhalászat, operaestek, prímásgála.

Füred Art Week

2025-07-18-20. Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti vásár.

Rezonancia

2025-07-18. 18.30 Vaszary kert

Beszélgetés Nádler István tárlata apropóján.

Hírek, Agora

Hírek

Túrák szünidőben

Július 7-től egy hónapon keresztül túratábort szerveznek 6-14 éves diákoknak.

fü-fü-füredi

2025.06.17.

A móló felújításának határideje tavasszal még úgy volt, hogy a turistaszezon kezdete. De hiányzott egy fontos adat: hogy melyik évben?.....…

füredi társaság

2025.06.16.

Szombaton voltunk Badacsonyban, áthajóztunk Fonyódra, majd pár óra múlva vissza. A hajó neve Tomaj volt. Állítólag egy legújabb tervezésű és…

Árokszőlő út közvilágítás

2025.06.12.

Köszönjük az illetékesnek! A lámpa újra működik.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Toplogo Monitor
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart