Oldal kiválasztása

200. Anna-bál – Minden korábbinál több vendég

Szerző: | 2025-06-25.

Július 26-án az Anna Grand Hotel díszes termeiben, hangulatos udvarában rendezik meg a 200. Anna-bált, amelyre minden eddiginél több, 760 bálozót várnak. A bicentenáriumát ünneplő rangos társadalmi eseményét ezúttal is az Anna Fesztivál kíséri, lesz operaest, szívhalászat, prímás gála és szerenádok éjszakája. A bálozó hölgyek ebben az évben gyöngyházas fényű babakék porcelán szívet viselhetnek majd, amelynek színét a balatoni kagylók ihlették.

– Rendkívüli érdeklődés kíséri az idei bált, minden eddiginél több vendéget várunk. Őrizzük a bál tradícióját, ugyanakkor minden évben igyekszünk minél inkább kiszélesíteni a báli forgatagot. Erre szolgál, hogy a Muzsikáló Magyarország program keretében 40 fős cigányzenekar lép fel a bálon, majd másnap 200 cigányzenész öt színpadon játszik a Tagore sétányon. A helyi fiatalokat egy új rendezvénnyel, Zoób Kati Sokadalom című programjával igyekszünk megszólítani – fogalmazott az Anna Grand Hotelben rendezett sajtótájékoztatón Bóka István, polgármester, aki kiemelte: az Anna-bál elsősorban az elsőbálozó fiatal lányokért van, ezért az eseményre ebben az évben is meghívta a város a füredi 18 éves lányokat, ezúttal minden korábbinál több, 33 elsőbálozó vesz majd részt az eseményen.

A bálon a Mendelssohn Kamarazenekar játssza a hagyományos palotást és a nyitó keringőt, amelyet az Operaház balettművészei táncolnak el. Káel Csaba rendezésében operettműsort láthat a báli közönség, majd Farkas Gábriel Showband műsora következik, majd a tánczenét a Dervalics Róbert által vezetett Sakk-Matt Company biztosítja.
A Tagore sétányon lévő Kisfaludy Színpadon óriás kivetítőn élőben lehet majd látni az Anna-bál ünnepélyes megnyitóját illetve éjfélkor a báli szépek megválasztását, a közvetítések között pedig a Magyar Nemzeti Táncegyüttes majd Kökény Attila és Rakonczay Viktor ad műsort. A 200. Anna-bál új kísérőrendezvénye lesz a bál estéjén a Sokadalom.

– Szeretnénk minél több érdeklődőnek átadni a felszabadultság érzését, a bál örömét, ezért 200 fiatal lány és fiú lesz jelen majd a vízparton. Különleges esemény lesz, extrább, mint egy divatbemutató. Remélem egy új hagyománnyal bővül majd Balatonfüred – mondta Zoób Kati, a Katti Zoób Divatház és Múzeum vezetője.

Bali11

A bicentenáriumra a Herendi Porcelánmanufaktúra különleges serlegekkel készül, amelyeket a bál szépei vehetnek át, ebben az évben is minden hölgy sorszámozott herendi porcelán szívet kap majd emlékbe.
– A báli szív színét a balatoni kagylók ihlették, ezért gyöngyházas fényű babakék színű szívek kerülnek majd a hölgyek nyakába. Megújítottuk a báli szépek herendi porcelán serlegeit is, a hagyományos Viktória-, Apponyi- és Rothschild mintákból erre az alkalomra egy egyedi verzió készült – jelentette be dr. Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója, aki hozzátette: a vendégek elé 3500 darabos, százötven millió forint összértékű szerviz kerül.

A tavalyi bál szépe Soós Kriszta Szonja is jelen volt a sajtótájékoztatón, aki az első bálozóknak azt üzente: a bál egyszeri, megismételhetetlen élmény, ezért éljék meg a pillanatot és legyenek önmaguk.

– Az Anna-bál a történelmünk része. Ebben az évben a bicentenáriumhoz kapcsolódva az operagálán csak magyar zeneszerzők műveit adjuk elő, Erkel Ferenc és Kodály Zoltán darabjaiból lesz hallható válogatás. Megtiszteltetés számunkra, hogy itt lehetünk, fellép az énekkarunk, a zenekarunk és a balettművészeink is – összegzett Ókovács Szilveszter a Magyar Állami Operaház főigazgatója.

A sajtótájékoztatón Tóth József séf ismertette a bál négy fogasos gálavacsorájának összetételét. Az előétel balatoni fogasfilé és süllő lesz, amit szürkemarha esszencia leves követ. A főétel mangalica és kacsa duett lesz, desszertként pedig mandulás piskóta illetve málnás mousse kerül majd az ünnepi asztalokra.

A bált július 21-27. között az Anna Fesztivál kíséri, amelynek keretében bemutatják az Anna-bál kétszáz éves történetét feldolgozó könyvet. A Gyógy téren felállított nagyszínpadon az Állami Operaház operagálát tart, előtte egy nappal az Operaház énekkara lép fel. Különleges hangulatot ígér az elsőbálozó lányok részére adott vonószenekaros esti koncert a szerenádok éjszakája. A közkedvelt Szívhalászat és a Hagyományok Házával közösen rendezett prímások gálája sem marad el.

A bál előtt a Vaszary-villa kertjében gyülekeznek a fiatal bálozók, innen indul majd a zenés menet, és itt akasztják a hölgyek nyakába a sorszámozott herendi porcelán szíveket.
A bálon a közönség szavazza meg a 15 legszebb lányt, akik közül majd a szakmai zsűri választja ki a bál szépét és udvarhölgyeit.
A bál szépét és két udvarhölgyét éjfélkor mutatják be, ők másnap délelőtt a Kisfaludy Színpadon is láthatók lesznek, majd a mezőhegyesi, szilvásváradi és bábolnai ménesgazdaságok fogataival, 200 cigányzenész előtt, a Tagore sétányon elhaladva, a Zoób Kati Divatmúzeumot és a Polgármesteri Hivatalt érintve sétakocsikáznak a városban.

A 200. Anna-bálra egyébként már elfogytak a belépők. A gálavacsorát tartalmazó hagyományos báli belépő 145 ezer forintba került, a Gyógy téri pavilonban pedig 110 ezer forintért lehetett helyet foglalni. Újdonság, hogy ebben az évben a hotel Anna Café teraszát is megnyitják a bálozók előtt, ide 130 ezer forintos áron lehetett jegyet váltani.

Bali1 Bali2

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

200. Anna-bál

2025-07-26. 18.00 Anna Grand Hotel

Bál a hagyományok jegyében.

XIII. Anna-fesztivál

2025-07-21-27. Gyógy tér, Kisfaludy színpad

Szívhalászat, operaestek, prímásgála.

Füred Art Week

2025-07-18-20. Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti vásár.

Rezonancia

2025-07-18. 18.30 Vaszary kert

Beszélgetés Nádler István tárlata apropóján.

Hírek, Agora

Hírek

Túrák szünidőben

Július 7-től egy hónapon keresztül túratábort szerveznek 6-14 éves diákoknak.

fü-fü-füredi

2025.06.17.

A móló felújításának határideje tavasszal még úgy volt, hogy a turistaszezon kezdete. De hiányzott egy fontos adat: hogy melyik évben?.....…

füredi társaság

2025.06.16.

Szombaton voltunk Badacsonyban, áthajóztunk Fonyódra, majd pár óra múlva vissza. A hajó neve Tomaj volt. Állítólag egy legújabb tervezésű és…

Árokszőlő út közvilágítás

2025.06.12.

Köszönjük az illetékesnek! A lámpa újra működik.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Toplogo Monitor
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart