Oldal kiválasztása

A Zelna olaszrizlingje a Város Bora

Szerző: | 2025-07-01.

A Zelna Borászat 2024-es évjáratú olaszrizling borát választották a Város Borának. A nyertes bor megjelenik a város jelentősebb rendezvényein, illetve ezt kapják ajándékba a Balatonfüredre érkező meghívott vendégek is.

Hagyomány, hogy a Balatonfüredi Városi Borversenyen arany illetve nagyarany díjazásban részesült száraz olaszrizling borok közül a képviselő testület kiválasztja a Város Borát.

Ebben az évben hét balatonfüredi borászat, (Arias Szőlőbirtok, Balogh Pince, Koroncai Pince, Lázár Pince, Szabó és Fia Borpince, Villa Gyetvai, és Zelna Borászat) 9 aranyérmes, 2024-es évjáratú olaszrizlingje versengett a címért.
A borokat két körben, vakkóstolással minősítette a testület. Először egy 20 pontos borbírálati rendszer alapján kiválasztották a három legeredményesebb bort, amelyeket a második körben egyszerű rangsorral ismételt kóstolás után bírálták el a képviselők. Végül a Zelna Borászat BalatonBor Olaszrizling elnevezésű bora kapta a díjat.

– Ebben az évben a szokásosnál több aranyérmes bor versengett a címért. Nagy megtiszteltetés a Város Bora címet birtokolni és egyben felelősség is, hiszen a kiválasztott bor reprezentálja egy éven keresztül a borvidékünket, általa egy korty Balatonfüredet visz haza mindenki, aki megkóstolja. Azt szeretnénk, ha minden füredi vendéglátóhelyen megtalálható lenne az aktuálisan kiválasztott bor, de az biztos, hogy a Borheteken, a Szüreti fesztiválon és jövőre a Hal-és Borünnepen kóstolható lesz a Város Bora – fogalmazott Balogh Mónika, a Balatonfüred-Szőlősi Hegyközség elnöke.

– A díjat kapott olaszrizlingünk, a minőséget képviselő BalatonBor régiós márka egyik tagja, egy könnyed, nyári bor, fröccsnek is fogyasztható. Több szőlőterület házasításából származik, mivel a tavalyi év száraz volt, ezért az olaszrizling jellege a szokásosnál is jobban érződik rajta – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Barabás Barna borász, aki Lukács Lillával együtt az idei Borhetek megnyitóján veszi majd át a Város Bora oklevelet, a díjazott olaszrizling természetesen kóstolható lesz az augusztus 08-án kezdődő, több mint három héten át zajló rendezvényen.

 Mg 8976 (1)

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

200. Anna-bál

2025-07-26. 18.00 Anna Grand Hotel

Bál a hagyományok jegyében.

XIII. Anna-fesztivál

2025-07-21-27. Gyógy tér, Kisfaludy színpad

Szívhalászat, operaestek, prímásgála.

Füred Art Week

2025-07-18-20. Balatonfüred Kongresszusi Központ

Művészeti vásár.

Rezonancia

2025-07-18. 18.30 Vaszary kert

Beszélgetés Nádler István tárlata apropóján.

Hírek, Agora

Hírek

Túrák szünidőben

Július 7-től egy hónapon keresztül túratábort szerveznek 6-14 éves diákoknak.

fü-fü-füredi

2025.06.17.

A móló felújításának határideje tavasszal még úgy volt, hogy a turistaszezon kezdete. De hiányzott egy fontos adat: hogy melyik évben?.....…

füredi társaság

2025.06.16.

Szombaton voltunk Badacsonyban, áthajóztunk Fonyódra, majd pár óra múlva vissza. A hajó neve Tomaj volt. Állítólag egy legújabb tervezésű és…

Árokszőlő út közvilágítás

2025.06.12.

Köszönjük az illetékesnek! A lámpa újra működik.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Toplogo Monitor
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart