

böngészés kategória
Hírek
Ázsiai kagyló a Balatonban
Egy 1928-ban a Balatonra átszállított dunai uszályra tapadt kagylók és rákok adják ma a tóban élő állatfajok mintegy kilencven százalékát. A halállomány 12 ezer tonna. Egyebek között ez derült ki abból az európai uniós felmérésből,…
Idén kevesebb mentés
Az idei szezonban kevesebb embert kellett kimenteni a Balatonból, mint a korábbi években, a strandokon azonban a civil vízi mentőknek több dolguk akadt. A harmadik éve bizonyító Rupert mellé még három sürgősségi mentőhajóra lenne…
Panoráma a városból
Még ebben az évben befejeződnek a városközpont új épületeinek külső munkálatai, a teljes átadás nyárra várható. Panorámás lakások, kávéház, üzletek és irodák kapnak helyet az épületegyüttesben, amelynek első tömbjét már használják is, a…
Lemondott a BYC elnöke
Lemondott elnöki posztjáról az ország legeredményesebb vitorlás egyletének, a Balatonfüredi Yacht Clubnak a vezetője. A döntés meglepő, hiszen az elmúlt években látványosan fejlődött az egyesület, amely kétségkívül története egyik…
Arács saját bora
Nosztalgia, közösség erősítés, valamint némi darálás és préselés a Hősök terén. Az arácsiak identitásukat tovább erősítve idén is elkészítették saját borukat. A hagyományos arácsi szüreten a résztvevők közösen adták össze a musthoz valót…
Nyaralás biztonságban
A tavalyi évhez képest jóval kevesebb strandi lopás, csökkentek az autófeltörések és a lopások, ugyanakkor nőtt a közúti balesetek száma. A nyári idegenforgalmi szezon slágere ezúttal is a rongálások és a randalírozások voltak. Füred…
Múzeumok őszi fesztiválja
Régi fényképekkel vissza a múltba. Milyen lehetett a hajdani fürdőtelepi piacok hangulata és milyen a Balaton? Helytörténeti séta, kiállítás, borkóstoló. Idén ismét Múzeumok Őszi Fesztiválja. Az országos rendezvényhez a város kulturális…
Vízen maradnak a hajók
A szokásosnál enyhébb időjárás miatt október 23-ig meghosszabbították az idei balatoni személyhajózási szezont, amely hivatalosan már a hét végén, október 2-án ért volna véget. A hajóturizmus, teljes, idei szezonra kibővített…
Játékok a múzeumban
Remekművek, elmés vagy éppen mulatságos tárgyak, régi könyvek, kétszáz év kultúrája. Rég feledésbe merült illetve ötletességük miatt még ma is használt játékok. Nosztalgiázás és rácsodálkozás együtt. Gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt…
Megkezdődött a haltelepítés
A megszokottnál egy hónappal korábban, már a hét elején elkezdődött az őszi haltelepítés, amelynek során a következő hetekben több mint 240 tonna pontyot enged a tóba a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. A szakemberek szerint idén…
Egy kiemelkedő füredi
A leszármazottak kezdeményezésére a fürdőtelep első igazgatójának, Écsy Lászlónak állítottak emléktáblát egykori munkahelyének falán, a Blaha Lujza utcában. Écsy 1835-től dolgozott a gyógyfürdő felügyelőjeként, 1867-89 között pedig…
Új cég az ipari parkban
A város nyugati szélén, az elkerülő út mentén új környezetbarát üzem kezdte meg működését. A 400 milliós beruházáshoz 150 millió forint állami illetve uniós támogatást kapott a 77 Elektronika Kft. Az impozáns épületben küvettagyár üzemel,…
Az ország egyik legszebb zeneiskolája
Új hangversenyterem, padlás helyén tantermek, lift és üvegtető. A kilincsektől, a kétszárnyas faajtókon át, a falak színéig, minden az eredeti állapotának megfelelően felújítva. Korszerű, patinás és hangulatos zeneiskola. Elkészült az…
Nyílt nap a Fordítóházban
Hogyan működik a Fordítóház? Hogyan dolgoznak a fordítók? Kik a vendégek, mit fordítanak? Kérdéseire választ kap, ha ellátogat a volt Lipták házba. Megtekinthető a Fordítóház szakkönyvtára és a Lipták Gábor emlékszoba is. Látogasson el a…
Újabb jelentős városfejlesztés
Az egykori Huray piac területén több milliárdos beruházás révén gyógyászati centrum épülhet. Az építkezés első üteme a tervek szerint jövő év elején kezdődne, később színházterem, gyógyszálló és mélygarázs is létesülne itt. A régóta…
Több százan romantikáztak
Itt van közöttünk Jókai, a nagy mesélő, az egykori füredi patrióta, és vele van a reformkor sok nagyszerű magyarja is, mert megidézzük őket - köszöntötte Schmittné Makray Katalin, a köztársasági elnök felesége a reformkori ruhákban…
Liszt hangversenyek Füreden
Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából 2011. a zeneszerző emlékéve. A jubileum keretében Füreden koncertekkel emlékeznek a 19. századi romantikus zene meghatározó alakjára. Liszt virtuóz zongorista, utat mutató egyéniség, és…
Sárkányok diadala
A balatonfüredi sárkányhajósok a kétezer méteres távon ezüstérmet szereztek a Sárkányhajó Roadshow sorozat utolsó, budapesti állomásán, a Lágymányosi-öbölben rendezett versenyen. A települések kategóriában tizenegy csapat indult, közülük…
Romantikus reformkor – Séta a századok között
Időutazás Füreden. Korabeli díszletek, hangulat, szórakozás és gasztronómia egyben. Korzózás a sokat megélt, történelmi utcákon, az egykor itt járt alakokról szóló anekdotákat őrző klasszicista épületek között. Korhű ruhák, az 1800-as…
A legkorszerűbb gondolkodó
A nemzetnek öntudatában, hitében kell magára találnia, vallotta Széchenyi, és a tettei hitelt adtak szavainak – mondta a legnagyobb magyar emlékünnepségén Hári Lenke alpolgármester. Az alkalomból megjelent a Széchényi család füredi…