Dés László ad koncertet Balatonfüreden. A zenész-zeneszerzőt a dalokról, a grundról és az éneklésről kérdeztük.

Dés László ad koncertet Balatonfüreden. A zenész-zeneszerzőt a dalokról, a grundról és az éneklésről kérdeztük.
Harminc fajtából származó, közel háromszáz-féle bor a Tagore sétányon. Gasztronómia és koncertek a parton. Borhetek.
A Lóczy Lajos Gimnázium diákjai az új tanévet már nem az iskola falai között kezdik. A gimnázium igazgatójával beszélgettünk.
Milyen volt a fürdőváros divatja? Mit kell tudni a Széchenyi család füredi múltjáról vagy épp a savanyúvízről? Könnyed séták.
A kisvárdai 23 éves Purgel Rékát választották a 194. Anna-bál szépének. Még az eső sem tudta elmosni a báli hangulatot.
Kétéves kora óta a nyarakat a Balatonon töltötte, ma sem vágyik másra. Petrányi Zoltán Kékszalag győztessel beszélgettünk.
Cigányprímások versenye az Anna-bál jegyében. Bangó János és Tomhán Gyula Ferenc megosztva lettek elsők.
Új kulissza, vérpiros színű porcelánszívek, a korabeli bálokat idéző népes vendégsereg a194. Anna-bálon. Egy hét fesztivál.
A moszkvai Bolsoj után az Anna-bálra rendez operett műsort. Káel Csabával, a Müpa vezérigazgatójával beszélgettünk.
Kilencedik alkalommal készíti az Anna-bál gálavacsoráját Tóth József séf. Idén egy régóta vágyott különlegességgel készül.
"alvóbabák" az utakon
2025.03.18.
A gyorshajtókat büntetik és joggal, de mikor büntetik már a másik oldalt? akik tiszta útviszonyok mellett is csak 65-75 km-el…
Bővebben
Krónikás
2025.02.28.
A szolidaritási adó mértéke mellett problémás az átláthatatlansága. Azt már látjuk, hogy kikre és mennyit róttak ki, de arról soha…
Bővebben
Kérdés-nek
2025.02.05.
Köszönöm a választ!
Bővebben