böngészés kategória

Hírek

Szabados és érzéki

Ismét egy kivételes atmoszférájú színházi előadás Füreden. Erotika, testiség, hol kihívó, hol meg finoman érzékeltetett nőiesség. Egy nő, aki irodalmi szövegek segítségével beszél a vágyak mélységeiről. A hétvégén Eszenyi Enikő A gyönyörben…

Imitált katasztrófa

November 21-én országos katasztrófariasztási gyakorlatot tartanak Magyarországon, így a városban is, megszólalnak a légvédelmi szirénák. A rádiók és televíziók több alkalommal is figyelmeztetnek majd a vészhelyzetre – persze csak…

Változások a múzeumoknál

Változhat a három ékkő, a Városi Múzeum, a Jókai Emlékház valamint a Vaszary Villa működtetése, utóbbiban művészeti koncepcióváltás is lesz. A galéria, elsősorban klasszikus festészeti tárlatait a jövő évtől egy neves művészettörténészek…

Kitárulkozás

Furcsa kitárulkozás ez a kiállítás, olyan, mintha kinyitnám a szekrényem ajtaját és megmutatnám, hogyan élünk, kik vagyunk – e szavakkal nyitotta meg Textúra – szövet és szöveg című kiállítását Zoób Kati divattervező. Női torzók, csipkék,…

Füreden is átfut Schirilla György

A cukorbetegség megelőzéséért fut öt napon át Schirilla György hosszútávfutó. Pécs és Budapest között harminchárom városon halad át, köztük Füreden is, hogy sportteljesítményével felhívja a figyelmet a gyerekek körében is egyre gyakoribb…

Elismerés Pádár Tibornak

Díjat kapott Pádár Tibor, a Probio Zrt. parkfenntartási részlegének vezetője. A belügyminisztertől átvett elismerést kiemelkedő munkájáért, a Virágos Magyarországért verseny első helyezéséért és a virágos városok európai versenyén elért…

Vita az önkormányzatokról

A jelentős átalakulást hozó, új önkormányzati törvény tervezetről tartottak konferenciát a városban a két legnagyobb önkormányzati érdekvédelmi szövetség szakmai támogatásával. A vitafórumon többen aggályukat fejezték ki a kétezer lakos…

Az ünnep fényei

A régi, meghitt karácsonyok hangulatát idéző, ám a trendi ünnepi díszítést is bemutató, másfél hónapig álló fénykiállítás nyílt a vasútállomás emeleti várótermében. A jégfehértől egészen a meleg színekig mintegy négyezer dísz, dekoráció és…

Márton-nap

Libalakoma, újbor, hiedelem és babona - mindez Szent Márton legendája ürügyén. Helytörténeti séta és gasztronómiai programok Füreden, a Márton-napi hagyományokhoz kapcsolódóan. Ezúttal a város több vendéglátóhelye is különféle…

Jóga a galériában

Különleges programra invitál több hétvégén keresztül a Vaszary Villa. Az Indiai Napok alkalmából kiállított Rabindranath Tagore festményei között ezúttal jóga foglalkozásokat rendeznek. India sokszínűségéből, bölcsességéből kaphatnak…

Negyvenéves a Radnóti iskola

Alapításának negyvenéves évfordulóját ünnepelte a Radnóti Miklós Általános Iskola. A jubileum alkalmából iskolatörténeti kiállítás nyílt és gálaműsort rendeztek, amelyen felléptek az egykori diákok is. A sport és nyelvtagozatos intézmény az…

Vissza a közéletbe

Magyar-történelem szakos tanárnak készült, de vendéglátós lett belőle. Közel harminc éven át volt igazgatója a város akkori két luxus hoteljének, az Annabellának és a Marinának. 12 évig országgyűlési képviselőként is ténykedett. A Füredi…

Exkluzív színház: Szókratész védőbeszéde

A hazai színjátszás egyik emblematikus előadása Füreden. Az időszámítás előtti görög filozófia vezető gondolkodójának monológja. Tépelődés és elmélyült töprengés, gúny és magány, az élet értelmét kutató híres mondatok. Haumann Péter…

Bencéseké lesz a Széchényi?

Elkezdődtek az egyeztetések a Széchényi Ferenc Kertészeti Szakképző Iskola jövőbeli üzemeltetéséről. A Pannonhalmi Bencés Rend esetleg átvenné az intézmény működtetését, de csak abban az esetben, ha ezt a tanárok döntő többsége támogatná.…

Tavasszal nyit az ALDI

Újabb multinacionális cég költözik a városba. A Fürdő utcában a mentőállomás épülete melletti ingatlanon már javában zajlanak a munkálatok. Az élelmiszer, ruházati és műszaki cikkeket egyaránt kínáló Aldinak, az ajkai, pápai és két…

Főszerepben a nők

Textilművészet, irodalom és divattervezés együtt. Fehérneműtorzók, százéves csipkéből varrt kreációk, leheletfinom kézelők és legyezők – mindez kortárs és klasszikus irodalmi szerzők szövegeinek társaságában. Zoób Kati, az ország egyik…

Változik a temetők nyitva tartása

Péntektől kezdve a város valamennyi temetőjében meghosszabbított nyitva tartás lesz mindenszentek és halottak napja alkalmából. A temetők fenntartói évek óta a hozzátartozók igényeihez igazodnak, így a köztemetőbe bármikor be lehet menni, a…

Polgármesterek aggályai

Az új önkormányzati törvénytervezet ellen emelték fel szavukat a Balaton-parti települések polgármesterei a Balatoni Szövetség legutóbbi elnökségi ülésén. Az új koncepció alapján, a háromezer lélekszámnál kisebb falvakban megszűnnének az…

Új elnök a BYC élén

Aranyos Józsefet választották meg a Balatonfüredi Yacht Club új elnökének. A tagság a hétvégén tartott közgyűlésen az elnökségi tagokat is megválasztotta. Mint arról korábban beszámoltunk, az egyesület korábbi vezetője, Nagy R. Attila még…