
böngészés kategória
Hírek
Petőfi blues
A hazai zenei élet egyik legizgalmasabb produkciója a május 17-20 között zajló Füredi Tavaszi Fesztiválon. A forradalmár költő versei rock and rollban. Petőfi Sándor sorai elemi erővel, ellentmondást nem tűrő, szívből jövő muzsikával. A…
Mészáros József Az év bortermelője
Az idei az ezüstérmes borok versenye volt, hiszen közel kétszázat osztottak ki belőle a 22. alkalommal megrendezett balatonfüredi városi borversenyen. A benevezett ötven gazda közül Mészáros József lett Az év bortermelője, így a szokásoknak…
Vitorlát bontottak
A 117 éves Kishamis vitorláson felvonták a nemzeti lobogót és a legénység megkoszorúzta a Balatont - ezzel kezdetét vette az idei vitorlázási szezon. A hagyományokhoz híven ezúttal is a móló előtti vízterületen több mint száz hajó…
Örömzenélünk, ez minden
Csík János 2002-ben súlyos autóbalesetet szenvedett, amely csaknem kettétörte a Csík zenekar karrierjét. Közel másfél évig az is kérdéses volt, hogy egyáltalán képes lesz-e még zenélni. Szinte újra kellett tanulnia a hegedülést és újra…
Örömzenélünk, ez minden
Huszonöt éves az autentikus népzenétől induló, a különböző feldolgozások révén viszont az ország egyik legnépszerűbb formációjává előlépő Csík zenekar. Egyszerűen jó zenélni, ez éltet minket - válaszolta kérdésünkre a Füredi Tavaszi…
Pünkösdi Fesztivál
Csík zenekar, Ferenczi György, színházi előadások - színvonalas, sokrétű programokkal, május 17-én kezdődik a Pünkösdi Tavaszi Fesztivál. Újra megelevenedik a reformkori városrész, lesz irodalom, gyerek programok, némi agykutatás és…
Ingatlanpiac – Vonzó a Balaton
A legolcsóbbtól a legdrágábbig, a tanyától a kúriáig - mindenre van kereslet és kínálat a Balaton partján. Az ingatlanpiacon szembetűnő aktivitás tapasztalható, sőt már vevő is akad, úgy tűnik, egyre többen szeretik a Balatont. Az árak…
Nyári kézilabdás tábor
A Balatonfüredi Kézilabda SE szervezésében kézilabdás tábor indul gyerekeknek a tanév befejezése után, amelyet a sokszoros válogatott és világ-válogatottban is szerepelt Pásztor István vezet. A sokféle programot nyújtó táborra május…
Világbajnokság Füreden?
Reális esély van arra, hogy Magyarország adjon otthont a 2021-es vizes világbajnokságnak, márpedig a tömegeket megmozgató, rangos sportesemény nyíltvízi úszás részének színhelye Balatonfüred lenne - mindezt Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó…
Átadták az Év rendőre díjat
A hagyományoknak megfelelően idén is átadták az Év rendőre díjat. Az elismerést ezúttal Fodor László r. százados, a kapitányság kiemelt főnyomozója vehette át, aki lassan húsz éve dolgozik rendőrként a városban. A díjat dr. Bóka István…
Füredi dzsúdósok az MMA Országos Szövetségben
Új klubbal bővült az MMA Országos Szövetséghez tartozó csapatok névsora, a Bartus István vezette Ronin Judo Közhasznú Alapítvány Balatonfüred is belépett a szövetségbe. A remények szerint a Ronin harcosai a nyílt amatőr MMA és grappling…
Ultramaraton a kempingben
Harmadszor rajtol el a Nemzetközi Ultramaraton mezőnye a kempingben. A versenyen tizenhét nemzet legjobb ultramaratonistái indulnak, a magyar futók mellett ausztrál, finn, brazil, dél-afrikai, sőt guatemalai atléta is rajthoz áll. A…
Könyvek borral és zenével – Könyvhét és Első Füredi Borutca
Irodalom, jazz és borozás. Ünnepi Könyvhét és vásár a városban. Négy napon át irodalmi programok, nyüzsgés és bohém szórakozás. Megnyílik a Füredi Borutca. Ingyenes koncertek, sétálóutcai hangulat, kifinomult gasztronómia és borkóstolás a…
Új füredi klasszikus
A köztéri alkotás már most a város egyik új turisztikai látványossága, egy új klasszikus, az egyik kihagyhatatlan szuvenír a városból. Még csak két napja áll a téren, de a járókelők máris birtokba vették a szobrot - viszik magukkal Bujtor…
Kulturális rendszerváltás Füreden
Füreden kulturális rendszerváltozás történik. A mai megnyitóhoz hasonló közösségi alkalmakra van szükség, amelyek a kulturális élmény mellett erősítik a helyiek identitását is - mondta Halász János kulturális államtitkár, Ferenczy Károly…
Megkezdődtek a Jókai Napok
Jókai kultuszának ápolásával, alakjának megidézése mellett, kaput nyitunk más városok, tájak felé. Az írót bizonyára elégedettséggel töltené el mindez, mert Füred a múzsák kedvelt helye és nemcsak erre a három napra - mondta az ünnepségen…
Egyesítik a kulturális intézményeket
Összevonják a város három kulturális intézményét, az átalakítástól a korábbinál összehangoltabb és hatékonyabb működést, a forrás lehetőségek jobb felhasználását, valamint a város rendezvényeinek átgondoltabb szervezését várják. A FüredKult…
Ferenczy Károly a Vaszary Villában
Vele kezdődött a magyar modern festészet. Életműve elementáris, sodró lendületű, és rendkívül elmélyült - mondta Plesznivy Edit, a Magyar Nemzeti Galéria művészet-történésze, a Vaszary Villában nyíló Ferenczy Károly és a nagybányai mesterek…
Apasztják a Balatont
- A tó vízszintje tavaly december óta 86 centimétert emelkedett, miután az év elején lehullott csapadék kétszerese volt a sokévi átlagnak. A Balaton szabályozási maximuma 110 centiméter, mégis igyekeztek tartani az ennél magasabb…
Apasztják a Balatont
Rendkívüli sajtótájékoztató keretében nyitotta meg a Sió-zsilipet az Országos Vízügyi Főigazgatóság, így a már kritikusnak mondott 124 centiméteres vízállás mellett megkezdődött a Balaton apasztása. Azt ígérik csak a szükséges vízet…