Világhírű művészek a Vaszary Galériában

2014.05.06/Picasso, Toulouse-Lautrec, Robert Capa, Ferenczy Béni. Íme, néhányan, akiknek művei láthatók lesznek majd a Vaszary Galériában. A város a Milánói Világkiállításon mutatkozik be.

 

- Önálló városként a maga kulturális értékeivel egyedül Balatonfüred kap majd teret a jövő évi Milánói Világkiállításon - jelentette be a Vaszary Villában tartott sajtótájékoztatón Szőcs Géza kormánybiztos, aki kiemelte: sok-sok közös historikus és kulturális érték, rokoni érzület határozza meg a magyar-olasz kapcsolatot, amelyhez Füred jelentősen hozzájárult.
- A Balatont felfoghatjuk az ország második legnagyobb városaként. Ez egy kertváros, közepén egy tóval, és ennek a kertvárosnak minden bizonnyal Füred a szíve - tette hozzá az eseményen, amelyen részt vett Gina Gianotti az Olasz Kultúrintézet igazgatója is, aki külön köszönte, hogy Füred több, színvonalas programmal népszerűsíti az olasz kultúrát Magyarországon.

Bóka István polgármester kiemelte: 2006-ban még teljesen irracionálisnak tűnt, hogy a lepusztult, egykor orosz üdülőként is funkcionált Vaszary Villa meghatározó kulturális intézményként működhet.
- Mára reprezentatív kiállító térré vált az épület, a város egyik emblematikus intézményévé. Arra törekszünk, hogy a jövőben még több jelentős tárlatnak adjunk helyet itt - vélekedett Bóka István.

Cserép László a Füredkult igazgatója bejelentette: a város a Szépművészeti Múzeum és a Nemzeti Galéria után a Magyar Nemzeti Múzeummal is együttműködési megállapodást kíván kötni. A kulturális partnerségnek köszönhetően az elkövetkező években több fontos, országosan is jelentős tárlat lesz majd látható Füreden.

Csorba László, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója kiemelte: a magyar fotóművészet a 20. század első felében kimagasló alkotókkal hívta fel magára a figyelmet, a zseniális művészek közül a magyar származású, világhírű fotográfus Robert Capa képeiből rendeznek majd 2015-ben kiállítást a Vaszary Galériában.

- Igen figyelemre méltó, ami az elmúlt években itt zajlik Füreden és a galériában. A hagyomány önmagában nem létezik, időről időre újra kell gondolnunk. Olyan kiállításokat szeretnénk megvalósítani Füreden, amelyek hozzájárulnak ehhez az újragondoláshoz - mondta.

A Vaszary Galéria tervezett kiállításait Geskó Judit művészettörténész, a galéria főtanácsadója ismertette.
Ez év augusztusban Magyar művészek Itáliában 1800-1850 között címmel nyílik tárlat. A mintegy nyolcvan művet bemutató kiállításon többiek között Barabás Miklós, Markó Károly, Balassa Ferenc képei lesznek láthatók.
Szeptemberben az I. világháború idején készült alkotásokból nyílik gyűjteményes kiállítás. A száz műalkotás között Mednyánszky László, Moholy-Nagy László, Vaszary János alkotási is szerepelnek.

A jövő évi tervek között szerepel Krúdy Gyula életművét képzőművészeti alkotásokkal bemutató egyedi tárlat. 2015. márciusában Picasso költözik a galériába. A világhírű francia alkotó Jean Cocteau 1916-ban a párizsi Montparnasse művész negyedében Picassóról készült felvételei mellett Picasso közel harminc 1908-12 között készült művét is bemutatják.
A Szépművészeti Múzeum jóvoltából a 19. század végi, 20. század eleji francia impresszionizmus, illetve szimbolizmus alkotóinak képeiből is nyílik majd kiállítás. Olyan nagy művészek festményei lesznek itt, mint Dürer vagy Toulouse-Lautrec.
Kovalovszky Márta A modern magyar festészet remekei címmel kiadott könyvében szereplő alkotásokból is rendeznek tárlatot a városban, a különböző köz-, illetve magángyűjteményekben lévő művek még soha nem voltak együtt kiállítva.
Ferenczy Béni képeiből is nyílik majd önálló kiállítás, mint ahogy a magyar neoavantgard egyik legnagyobb szobrásza Jovánovics György alkotásai is láthatók lesznek a Vaszary Galériában.

- Jelentős művészek alkotásainak ad otthont a galéria. Ízlésformáló nagy mesterek munkáinak, ezért nagyon várjuk a kiállításokra az iskolákat is. Régi vágyam a Balaton-felvidékhez kötődő kortárs művészek bemutatása. Szeretnénk ebből egy tárlat sorozatot rendezni. A tervek szerint Bak Imre, Fehér László, Maurer Dóra, Nádler István egyéni kiállításainak adna helyet a Vaszary Galéria - mondta a balatonfured.hu kérdésére Geskó Judit.

Az eseményen bejelentették, hogy idén augusztusban ismét megrendezik a Pintér Aukciósház jótékonysági esttel egybekötött aukcióját.

balatonfured.hu

PROGRAMOK
2017-04-01 17.30

Megemlékezés.

2017-04-08 09.00

Sárkányokról kicsiknek, nagyoknak, felnőtteknek.

2017-04-11 17.00

Irodalom és színház.

IDŐJÁRÁS ELŐREJELZÉS


0℃
15.2℃
0 km/h
 
Hirdetés

Hirdetés

Napi menü Füreden

Hirdetés

Kép galéria
Videó galéria
Koloska-völgy
Vasarely kiállítás
Anna-bál 2016
Agora
kézi 2017.03.27/
Abból a 10%-ból nem sok komoly más és üdvözítő dolog születhetne, de demagóginak jó.
kézi 2017.03.27/
Az információ láthatóan szakavatott kútfőből érkezett, kicsit meg is nyugtatott....De ha már itt tartunk mennyi is lehet az a 10 százalék...Forintosítva))...
kézi 2017.03.27/
Azt a tíz százalékot is el lehetne költeni más üdvözítő dologra. Semmi bajom az élsporttal, a kézilabdával sem, de amíg ilyen állapotban van az ország, a helyi ...