Projekt azonosítószáma: ET-2022-02-027
Támogatás összege: 1 070 535 000 Ft
Balatonfüred Város Önkormányzata, a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt., a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány konzorciumot hozott létre abból a célból, hogy a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében a „GINOP-7.1.9.-17 Turisztikailag frekventált térségek integrált termék- és szolgáltatásfejlesztése” felhívásra 2018-ban sikeresen benyújtott támogatási kérelemben foglalt célt közös együttműködéssel valósítsák meg.
Balatonfüred Város Önkormányzata projektgazdaként a város és a térség turizmus fejlesztését kiemelt prioritásként kezeli, szoros együttműködést ápol a város főbb turisztikai attrakcióival és a helyi vállalkozásokkal. A Balaton kiemelt turisztikai fejlesztési térségben Balatonfüred az a város, ahol egyértelműen kimutatható, hogy az elmúlt időszakban megvalósított turisztikai fejlesztések hatására milyen dinamikusan nőt a hazai és külföldi vendégek száma.
A térségbe látogatók számának növekedése, a sokféle színvonalas rendezvény szükségessé tette, hogy Balatonfüred az ország első számú vidéki konferencia helyszínévé váljon, illetve a település és térsége turisztikailag tovább értékelődjön.
A fejlesztés eredményeként a 3 599 999 900 forint támogatású projekt megvalósítása nem csak önmagában bír kiemelkedő jelentőséggel, hanem hatásai is fontosak.
Ilyen várható hatás például, hogy további fejlesztések valósulhatnak meg Balatonfüred 20 km-es körzetében, amik többek között szálláshely- fejlesztéseket is magukban foglalnak. Keresleti oldalról is kiemelt jelentősége van a projektnek, hiszen általa a belföldi kereslet élénkül, a nemzetközi rendezvények (konferenciák) hatására pedig erősödik a térség iránti külföldi kereslet.
A projekt megvalósulásának helyszíne Balatonfüred, a jelenlegi Huray utcai egykori piac, most murvás és aszfaltos parkoló, közel 16 400 m2 alapterületű, ahol egy közel 1200 férőhelyes bruttó 4 500 m2-es Konferencia Központ, multifunkcionális rendezvényközpont jön létre (alatta egy egyéb forrásból támogatott 260 férőhelyes mélygarázzsal).
Az új épület konferenciák, rendezvények és színházi előadások helyszínéül szolgál majd. Az épület funkciója egy kiállítótérrel egészül ki, mely a V4 országok világörökségi helyszíneit bemutató tematikára épül.
Ez utóbbi projektelem azért is kiemelt fontosságú, mert általa tovább erősödhet a négy ország közötti kulturális kapcsolat.
Az épület több, különböző méretben szekcionálható rendezvényteret, kiállítóteret, fogadóhelyszínt, plenáris rendezvénytermet és kiszolgáló helyiséget foglal magába.
Fontos cél, hogy a kialakítandó épület külsőleg illeszkedjen a világörökség-várományos helyszín építészeti arculatába, és kapcsolódjon a belváros séta- és látogatói útvonalaihoz. A megvalósított épület jelentős „zöld jellemzőkkel” bír, parkosított sétánnyal és környezetbe illeszkedő zöldtetővel kerül kialakításra.
A projekt jelentős számú új munkahely létesítéséhez járul hozzá, illetve széles körű partnerségi együttműködésével javítja a kapcsolódó (nonprofit és forprofit) turisztikai szolgáltatók működési eredményességét. A fejlesztés megvalósulása sok szereplő számára hoz pozitívumot közvetlenül Balatonfüreden, de kihatással lesz a teljes Balatoni desztinációra.
füredi átlagnyug(nyög)díjas
2024.10.08.
Eszerint ha időpontra megyek Pestre, (novembertől, egészségügyi okokból, mert Veszprém egy rémálom, tegnap 2,5 órát próbáltam az Sztk-ban valamit elérni,…
Bővebben
Szerettem vonatozni
2024.10.05.
Én 4 óra 30 percig utaztam Balatonfüred Bp között. Székesfehérváron lekéstük a délipartról érkezö express vonatot és nem volt mozdony!…
Bővebben
Mert ha elindul a vonat...
2024.09.26.
Biztos nem Belgrádba ment a kérdéses járat... Akkor nem, hogy 32 percet késett volna, hanem 32 perccel előbb érkezett volna…
Bővebben