A világhírű feltaláló Füreden

2017.02.18/A világhíres, ám hazánkban méltatlanul keveset emlegetett feltaláló, Bíró László szellemi hagyatékát bemutató kiállítás nyílt Balatonfüreden. Hírnevét az azóta is változatlan formában gyártott golyóstoll kitalálásának köszönheti, de ezenkívül több mint húsz jelentős találmány fűződik még nevéhez, a dezodortól, a vállfán át, a sérthetetlen zárig.

Bíró László nevét Dél-Amerikát leszámítva szinte alig ismerik a világon, holott generációk nőttek-nőnek fel úgy, hogy használják a találmányait. A Kisfaludy Galériában álló kiállítás az innovatív lángelme életművébe ad betekintést.
Rácz Sándor, a kiállítás szellemi atyja és létrehozója először a milánói expó magyar pavilonjában mutatta be a tárlatot, amely aztán az Országos Széchenyi Könyvtárban kapott helyet. A tárlat vidéki körútjának első állomása Balatonfüred.
Bíró neve nem épült be a köztudatba úgy, mint Rubik Ernőé vagy Neumann Jánosé, holott találmányaival rendkívül sokat tett az emberiségért, a golyóstoll például jelentős változást hozott az írásos kultúránkba.

- Túlzás nélkül a világ valaha élt egyik legnagyobb feltalálója volt, mégis keveset tudunk róla. Családi relikviákat is tartalmazó kiállításunk egy régi adósságot törleszt. Az a célunk, hogy Bíró László életművéről legyen egy állandó kiállítás Magyarországon - vélekedett Rácz Sándor, aki hozzátette: a feltaláló iránti tiszteletből, Argentína budapesti nagykövetségével együtt, Bíróról elnevezett díjat alapítottak. Az Argentínában létrehozott feltalálók iskolájának mintájára itthon is szeretnének egy szabad szellemű iskolát alapítani, - folytatta Rácz Sándor, amely Bíró szellemiségéhez hűen, valóban segítené a gyerekek kreativitásának kiteljesedését.

Fotógaléria, katt a kis képre.

Bíró László kiállítás

A kiállításon megtekinthető egy hosszabb film is, ami bemutatja Bíró László életét, többen, köztük lánya, Bíró Marianna is beszél az apja szellemi hagyatékáról.

Bíró László (1899-1985) eredetileg újságíró volt, de szerteágazó érdeklődése révén foglalkoztatta a festészet és a szobrászat is. A golyóstoll mellett több mint húsz találmányt jegyez.
Első, kereskedelmileg sikeres találmánya egy mosógép volt, amely a tűzhely energiáját használta fel, s mely népszerű háztartási cikké vált a harmincas években. Ezzel egyidejűleg feltalálta az automata sebességváltót, amelyet a General Motors-nak adott el. Ő találta fel még 1936-ban az elektromágneses továbbító berendezést, amit a nagy sebességű japán szupervasútnál kezdtek használni, ötven évvel később.

Szeretett írni, tulajdonképpen ennek köszönheti leghíresebb találmányát. Egy Pelikán töltőtollat használt, ami pont akkor hagyta cserben, amikor legnagyobb szüksége lett volna rá. Ekkor kezdett gondolkodni azon, hogy az újságok rotációs eljárással történő nyomtatásához hasonló, pacamentes megoldást találjon a kézírásra. A golyóstollat először Magyarországon szabadalmaztatták 1938-ban, gyártását azonban Argentínában kezdték el.
Bíró a zsidótörvények megalkotását követően elhagyta Magyarországot és családjával Argentínában telepedett le, céget alapított és egy legendássá vált nevet is bevitt a köztudatba: Birome. A golyóstoll kifejezést ugyanis nem ismeri a világ, Biro-pen, Biron, Birome néven ismerik a világ legnépszerűbb íróeszközét. Nem is sejtik, hogy az általuk nap, mint nap emlegetett eszköz valójában egy magyar családnév.

A golyóstolltól az automata sebességváltóig – Bíró László szellemi hagyatéka című kiállítás március 12-ig látható a Kisfaludy Galériában.

balatonfured.hu

PROGRAMOK
2017-06-24 11.30

Gyerek portrék a 17. századtól napjainkig.

2017-06-24 16.00

Indiai kulturális fesztivál.

2017-06-24 20.00

Máglyagyújtás.

IDŐJÁRÁS ELŐREJELZÉS


22℃
23.2℃
10.9 km/h
 
Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés

Napi menü Füreden

Hirdetés

Kép galéria
Videó galéria
Koloska-völgy
Vasarely kiállítás
Anna-bál 2016
Agora
Tagore 2 2017.06.23/
Fér még konténer a sétányra , Láttam ma is hoztak párat nem elég a 30 db...Szerintem zárják le a sétány másik felét is a turizmusnak lassan annyi a parton. Meg ...
Dörögd 2017.06.23/
Én azt látom, hogy a Füred tévé honlapja full modern lett. Nem tudom észrevették-e de HD minőségben jelennek meg a videók. Ez fejlesztés. Persze elsőre furcsa, ...
füred tv honlapja 2017.06.22/
Nekünk nagyon tetszik a Füred tv új honlapja. A videók szuper minőségűek, az egész nagyon modern és igényes. Gratulálok!