Öt uniós találkozót tartanak majd tavasszal a városban. A legrangosabb a távközlési miniszterek tanácskozása lesz. Balatonfüred elsősorban a kulturális kísérő-rendezvényekkel igyekszik felhívni magára a figyelmet, amellyel nemzetközi sajtótájékoztatón is bemutatkozik majd.
A legrangosabbnak ígérkező programot, a távközlési miniszterek tanácskozását az Anna Grand Hotelben rendezik április 13-a és 15-e között. A hotelbe ekkor 120 főre számítanak a hivatalos delegáció tagjaiként, de közel ennyi diplomata érkezik május 5-e és 8-a és 13-a és 15-e között a nagyköveti találkozókra, amelyeknek szintén az Anna Grand Hotel lesz a helyszíne.
Az EU elnökség alatti rendezvények a Katonai Bizottság elszállásolásával kezdődnek március 30-án és április 1-én, hiszen a delegáció programja napközben Várpalotán és Veszprémben zajlik. Az elnöki félév utolsó uniós rendezvényként a városban a természetvédelmi igazgatók ülését rendezik meg június 7-e és 10-e között.
A helyszíneket és a programot a külügyminisztérium választotta ki, Balatonfüred a kulturális kísérőrendezvényekkel igyekszik felhívni magára a figyelmet, amellyel nemzetközi sajtótájékoztatón is bemutatkozik majd. Ekkor tartják a Jókai Napokat, a látványos Vitorlabontót és a város nyolcszáz éves fennállásának ünnepségeit is, amely a Liszt-emlékévhez kapcsolódóan hangversennyel veszi kezdetét. Hogy turisztikai szempontból mennyire tud a figyelem középpontjába kerülni a város, az csak a helyi szervezésen múlik- vélekedik Doncsev András alpolgármester, aki hozzátette, a minisztérium szakembereivel a programokat részletesen február második felében egyeztetik majd.







Balatonfured.hu
2026.01.29.
Kedves László, a tavalyi parkoló bérlet, ez év január 15-ig volt érvényes. Üdv A szerk.
Bővebben
László Almási
2026.01.28.
Meddig érvényes 2025-ös lakossági parkolókártya ?
Bővebben
M.E.
2026.01.27.
A sétányon lévő varjúfészkek leszedésének lassan itt az időpontja! Február, március hónapban 2-3 alkalommal kellene visszabontani (leszedni) a fészkeket és…
Bővebben