A Kékszalag Európa legrégibb és legnagyobb tókerülő vitorlásversenye, amely Balatonfüredről rajtol és ide is tér vissza.
Már az első világháborút megelőzően megfogalmazódott egy nagyszabású balatoni vitorlásverseny rendezésének gondolata, de az elképzelés csak a harmincas évek elején valósulhatott meg. A verseny szorgalmazói a Füreden alapított Hungária Yacht Club prominensei voltak, céljuk szerint a verseny „nemcsak a hajók tökéletességét, a konstruktőrök munkáját, hanem a vitorlázók rátermettségét, kitartását, navigációs tudományát is erős próbára teszi”.
A szervezők egy megállás nélküli versenyt szerettek volna, amelynek végén a leggyorsabb hajó nyer. Egy olyat, amilyen még nem volt a Balaton történetében. „Egy 140-160 km-es navigációs verseny – a partok érintése nélkül – nagy figyelmet, hajós felkészültséget, vitorlázó tudást és egész embert kíván. Éppen ezekért a hajós erényekért egy versenyt írunk ki, melynek első díja a Balaton kékszalagja volna”- szól a korabeli szöveg. Az első Kékszalag kiírásához képest ugyan többször változtak a szabályok az elmúlt bő hetven évben, de az alapgondolat – többé-kevésbé – végigkíséri a verseny történetét.
A Magyar Vitorlás Szövetség elnöksége 2001-ben döntött arról, hogy a Kékszalag versenyeket minden évben megrendezik.
Krónikás
2025.02.28.
A szolidaritási adó mértéke mellett problémás az átláthatatlansága. Azt már látjuk, hogy kikre és mennyit róttak ki, de arról soha…
Bővebben
Kérdés-nek
2025.02.05.
Köszönöm a választ!
Bővebben
kérdés
2025.02.05.
Minden ilyen felmérés önkéntes alapon történik, ez evidens, ahogy ez a hírben is benne van egyébként. Bárhogy keresik meg minden…
Bővebben