Oldal kiválasztása

Polgármesteri köszöntő

Kedves Vendégünk!

Sok szeretettel köszöntöm Önt Balatonfüreden, a Balaton északi partjának történelmi hangulatot árasztó kisvárosában. Településünk több mint kétezer éves múltra tekint vissza, már a római korban lakott település volt. Igazán jelentőssé azonban a XIX. században vált, ekkor a hazai kulturális és társadalmi élet egyik legjelentősebb központjaként tartották számon. Híres költők, írók, politikusok töltötték itt a nyarat, lelték gyógyulásukat. Vonzereje gyönyörű fekvésében, szénsavas forrásainak gyógyhatásában, a felvidéken termő zamatos, jó boraiban, de legfőképpen az itt élő emberek vendégszeretetében rejlik. Történelmi, kulturális hagyományaink, évtizedekre visszatekintő rendezvényeink és természeti kincseink minden évszakban városunkba csábítják az érdeklődőket.

Balatonfüreden járva tegyen egy sétát a városban, tekintse meg műemlékeinket, látnivalóinkat, barangoljon a bennünket körülölelő változatos hegyekben és csodálja meg a tó vizében tükröződő naplementét.
Bízom benne, hogy az itt eltöltött idő maradandó élményt jelent az Ön számára, nekünk pedig hamarosan abban a szerencsében lesz részünk, hogy ismételten felkeresi városunkat, és mi ismerősként, barátként köszönthetjük Önt Balatonfüreden.


Dr. Bóka István

polgármester
Megosztás

Programok

Annák éve

2025-05-24. 18.00 Anna Grand Hotel

Vendég: Daubner Anna.

Vitorlabontó

2025-05-24. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

Budapest Bár koncert

2024-05-23. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

Sanzonok, jazz, korunk klasszikusai.

Hírek, Agora

Hírek

Drágább strandbérlet

Kétezer forintba kerül a füredi állandó lakosoknak a Kisfaludy strandra szóló éves bérlet.

Állandó lakosnak - és Részvénytársaságnak is egyúttal

2025.05.14.

Van itt egy nagyon jó pont. Az árak pont az eldurvult turizmus miatt durvultak el. Ha kérték-akarták az állandó lakosok,…

Egy állandó lakos

2025.05.14.

Előrebocsátom, indulatos lesz, de igyekszem mégis úgy fogalmazni, hogy átmenjen a szűrőn. Érzésem szerint "Részvénytársaság" nem állandó lakos. Ha ez…

2025.05.13.

Kedves "Sírjak Vagy Nevessek?" Sírjon, ha a nyaralótulajdonosokra úgy tekint, mint akik rosszat tesznek a városnak, és helyes lenne minél…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Toplogo Monitor
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart