
Az épület közel 200 éves, eredetileg is a fürdővendégek szórakoztatására épült. A savanyúvízi fürdőtelep kiépülése akkor kezdődött, amikor a tihanyi apátság a terület tulajdonosává vált.
Az épületet az 1800-as években a Tihanyi Bencés Apátságtól Neumann Lázár bérelte, s vendéglőként üzemeltette. Az 1826-ban kitört tűzvész után az úgynevezett alsó traktérház újjáépítése helyett ezt a házat alakították át, újították fel, s Arany Szarvas néven nyitották meg 1830-ban. Később Kisfaludy Sándor iránti tiszteletből Kisfaludy vendéglőnek nevezték el.
A fürdőigazgatóság döntése értelmében 1914-ben megkezdték a vendéglő „mozgó színházzá” alakítását, azaz mozi és színi előadások céljára építették át ruhatárral, cukrászdával. 1922-ben fogadta első közönségét a Kisfaludy Mozgó, s működött, mint Kisfaludy Filmszínház 2004-ig.
A Balaton-part Ékköve projekt keretén belül 2004-ben megkezdődött a város fürdőtelepének felújítása, az épületek és a park mellett a volt mozi épületét is felújították, azóta a ház a képzőművészet otthona lett. Jelenleg a FüredKult Kft üzemelteti a Kisfaludy Galériát.







füles
2025.11.28.
Mindennek megy fel az ára, ami egyrészt érthető, másrészt nem lehet követni mert a bérek meg ugyanott cammognak évek óta.…
Bővebben
antinikotinista
2025.11.07.
Jól hangzik ez a bagóstopp, de minden rendelet csak annyit ér, amennyit végrehajtanak belőle. Ki és hogyan fogja ezt ellenőrizni…
Bővebben
Legyen minél több bejárható partszakasz!
2025.11.06.
Igen, köszönjük! És az év minél hosszabb időszakában, annál jobb!
Bővebben