A balatonfüredi 8. sz. egyéni választókerület polgárai a 2002. évi helyhatósági választások során negyedik alkalommal tiszteltek meg bizalmukkal és választottak meg önkormányzati képviselőnek.
Feladatom az önkormányzat oktatási, kulturális sport és ifjúságpolitikai feladatainak koordinálása, valamint a településfejlesztéssel és településüzemeltetéssel, a környezetvédelemmel és természetvédelemmel kapcsolatos intézkedések felügyelete. Figyelemmel kísérem a kistérségi együttműködés további lehetőségeit. Részt veszek a testvérvárosi kapcsolatok fejlesztésében, aktív közreműködésemmel alakult ki a romániai Kovásznával a testvérvárosi együttműködés. Dolgozom – Lathi finn várossal közösen – a környezetvédelem és a horgászturizmus fejlesztésével kapcsolatos nemzetközi projekten. Közreműködésemmel került bevezetésre a városban a szelektív hulladékgyűjtés. Kiemelt figyelmet fordítok a környezeti nevelésre, a horgászturizmust a horgászversenyek szervezésével segítem elő.
Régi füredi lakos vagyok. Az óvodától az érettségiig itt tanultam. Egyetemi tanulmányaimat az Eötvös Loránd Tudományegyetemen folytattam. A pécsi Tanárképző Főiskolán angol nyelvből diplomáztam. Biológiából doktorátust szereztem. Nyelvtudásom: angol, német, spanyol és egy kis francia.
Feleségem füredi születésű, pedagógusként a Randóti M. Általános Iskolában dolgozik. Péter fiam végzős kertészmérnök hallgató, Zita lányom angol-amerikanisztika szakon tanul az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen.
Balatonfüred olyan fejlesztését igyekszem támogatni, amely lehetőséget ad arra, hogy egyre jobb legyen itt élni és itt szabadidőt eltölteni. E cél elérése érdekében az infrastruktúra fejlesztését, a város turisztikai vonzerejének növelését szeretném elősegíteni. Támogatom a város csatornázottságának fejlesztését, az úthálózat rekonstrukcióját, a hulladékgazdálkodás tökéletesítését és a vízzel való helyes gazdálkodást. A turisztikai vonzerőt a város történelmi és kulturális valamint természeti adottságainak és értékeinek jobb kihasználásával, értelmes szabadidős programok fejlesztésével képzelem el.







füles
2025.11.28.
Mindennek megy fel az ára, ami egyrészt érthető, másrészt nem lehet követni mert a bérek meg ugyanott cammognak évek óta.…
Bővebben
antinikotinista
2025.11.07.
Jól hangzik ez a bagóstopp, de minden rendelet csak annyit ér, amennyit végrehajtanak belőle. Ki és hogyan fogja ezt ellenőrizni…
Bővebben
Legyen minél több bejárható partszakasz!
2025.11.06.
Igen, köszönjük! És az év minél hosszabb időszakában, annál jobb!
Bővebben