Oldal kiválasztása

Futás a Balaton körül

Szerző: | 2011-03-17.

Minden eddiginél több versenyzővel rajtolt el a Balaton Szupermaraton. Az ország egyik legnagyobb ultrafutó eseményének résztvevői négy nap alatt kerülik meg a tavat, s győzik le a 195 kilométeres távot. A mezőny március 19-én, szombaton érkezik a városba. Idén lesz MaratonFüred is.

A 195 kilométeres távot egyéniben, párban, illetve három-, vagy négyfős váltóban futhatják le az indulók. A Budapest Sportiroda-BSI szervezte versenyre 800-an neveztek, a legidősebb induló 68, a legfiatalabb pedig 14 éves. Hatvanegy külföldi futó is rajthoz áll, köztük 6 amerikai és egy japán. A 195,4 km-es össztávot sokallók a FélBalatonon próbálkozhatnak március 19-20-án. Az esemény idén új távval bővül: a verseny harmadik napján, március 19-én a 42 kilométeres MaratonFüred elnevezésű verseny is teljesíthető lesz Badacsonytomaj és Balatonfüred között.

Március 19-én, szombaton, várhatóan röviddel 12 óra után érkezik a mezőny Balatonfüredre, a Tagore sétányra. A verseny résztvevői másnap, március 20-án, vasárnap reggel 8 órakor rajtolnak ismét el.

A Balaton és FélBalaton Szupemaraton útvonala gyönyörű környezetben, végig a tó partján, legnagyobb részben a balatoni kerékpárúton vezet. Az immár negyedik alkalommal megrendezett különleges verseny mezőnye a siófoki Aranypartról rajtol, majd ugyanoda is érkezik vissza. Az első napon a 46,7 km-es Siófok-Fonyód, a másodikon az 52,9 km-es Fonyód-Szigliget, a harmadikon a 43,6 km-es Badacsony-Balatonfüred, a negyediken pedig az 52,2 km-es Balatonfüred-Siófok táv vár a mezőnyre. A verseny során az egyéni indulókra naponta átlagosan 50 kilométer futás vár, a párosok tagjai 25-30 kilométert teljesítenek fejenként, a csapatban indulók adagja pedig 16-18 kilométer lesz.

Bármelyik szakaszon el lehet indulni külön is, sőt az esemény harmadik napján a MaratonFüred elnevezésű klasszikus, 42 km-es maratoni viadalon is lehet futni. Ezen a távon jótékonysági akciót is rendeznek majd, a szakasz minden egyes kilométerét meg lehet vásárolni, az így befolyt összeg pedig a daganatos gyerekek gyógyulását, rehabilitációját segítő Bátor Tábor Alapítvány számlájára kerül.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Arácsi karnevál

2026-02-07. 15.00 Szent Benedek Iskola

Jelmezes felvonulás a mohácsi busókkal.

Huray-estek

2026-02-06. 17.00 Huray villák

Előadás.

Hírek, Agora

Hírek

Fenyőfák elszállítása

Ezúttal is ingyenesen elszállítják a városban az ingatlanok elé kihelyezett lebontott karácsonyfákat.

Balatonfured.hu

2026.01.29.

Kedves László, a tavalyi parkoló bérlet, ez év január 15-ig volt érvényes. Üdv A szerk.

László Almási

2026.01.28.

Meddig érvényes 2025-ös lakossági parkolókártya ?

M.E.

2026.01.27.

A sétányon lévő varjúfészkek leszedésének lassan itt az időpontja! Február, március hónapban 2-3 alkalommal kellene visszabontani (leszedni) a fészkeket és…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Bannerek

anigifwpmozi

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2

Bahart