Mindjárt első megmérettetésén aranyérmet szerzett a város sárkányhajós csapata. A múlt hétvégén rendezett Nagykanizsai Sárkányhajó Bajnokság és Roadshow keretén belül harminc ellenfelet felülmúlva, 350 méteres távon magabiztosan aratott győzelmet a balatonfüredi csapat.
A Kanizsa Kajak-Kenu Klub és a Kanizsa Turizmusáért Egyesület idén harmadik alkalommal rendezte meg a Kanizsai Sárkányhajó Bajnokságot a Csónakázó tónál, az esemény része a Magyar Kajak-kenu Szövetség által szervezett road-shownak, így az ország egész területéről érkeztek versenyzők.
A két előfutamot fölényesen nyerve került a vasárnapi elődöntőbe a füredi csapat, amelyet aztán magabiztosan megnyerve a döntőbe küzdötte magát. A 350 méteres táv fináléjában 1.44 perces idővel aztán győzött a „Baráti társaságok” kategóriában induló füredi hajós csapat. Folytatás a road-show következő állomásán július 9-én Baján, ahol a halászléfőző fesztivállal egy időben szál vízre és méretteti meg magát újra a sárkányhajós alakulat.
A balatonfüredi sárkányhajós csapat tavaly kezdte el az edzéseket, a nagyszerű szakmai múlttal rendelkező Házi Zsuzsa irányítása mellett. Íme, a győztesek névsora, tartalékokkal együtt (a bajnokság két napján minden csapattagnak volt módja szerepelni):
Bartha Krisztina
Berényi Zsanett
Biczók Beáta
Bodnár János
Bodnár Orsolya
Fabacsovics Zoltán
Fabacsovicsné Kovács Krisztina
Fekete Zsolt
Gáspár András
Házi Zsuzsa (edző)
Hortobágyi József
Keller Bernadett
Kovács Eszter
Kovács Gyula
Kovács Sándor
Kovács Zoltán
Munkácsi János
Nagy Ákos
Nagy Szabolcs
Polgár Annamária
Salbert Imre
Sima Ferenc
Somogyi Tünde
balatonfured.hu
Krónikás
2024.12.13.
Ismét lélek melegítő volt az iskolai kórusok karácsonyi hangversenye a Kongresszusi Központban. Köszönjük!
Bővebben
éljen a REALISTA pesszimizmus
2024.12.04.
Óvoda, belső udvar, körforgalom, 5csillagos szálló, új lakótelep, stb., egyremegy. Amit a k.u.k. időkben és talán 1950-ig építettek, az tetszett…
Bővebben
kekec
2024.11.28.
Szuper, hogy kijavítja a másik helyesírását. Imádom az ilyet. Bizony, rövid magánhangzóval írta a felemlegetett szót. De akkor miért írja…
Bővebben