Egy igazi klasszikus, egy igazi karácsonyi mese a Szegedi Kortárs Balett előadásában. A nemzetközi hírű társulat legújabb, gyerekeknek szóló darabját a Kisfaludy Színház Mesekastély sorozatának részeként mutatják be a városban. Advent minden hétvégéjén lesznek majd színházi előadások.
– Kimondottan a kisiskolások számára készítettük az előadást. A hattyúk tavából már rendeztünk gyerekeknek szóló darabot, sokat tanultunk belőle, hogyan kell játszani, hogyan kell a színpadon lenni. A diótörő egy játékos, nagyon látványos, mozgalmas előadás, amely bevonja a darabba a gyerekeket. Októberben volt a premier, nagyon szeretik az előadást, amely az eredeti történet megőrzése mellett egy kortárs balett, nagyszerű zenével – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére a Füredről származó Pataki András, a Szegedi Kortárs Balett igazgatója.
Az idén fennállásának huszonöt éves évfordulóját ünneplő társulat új gyerekdarabját Juronics Tamás, Kossuth-díjas koreográfus állította színpadra, aki maga is táncol az előadásban, ő játssza Drosselmeyer nagybácsit.
– A Mesekastély sorozatunkat azért indítottuk, hogy a családoknak, a gyerekeknek tartalmas színházi élményt adhassunk, közel hozzunk hozzájuk több művészeti ágat. A Diótörő egy nagyszerű előadás, egy nagyszerű, világszerte elismert társulattól. Úgy vélem, advent idején egy valóban ünnepi előadás lesz ez – fogalmazott Kéri Kitty, a Kisfaludy Színház igazgatója, aki hangsúlyozta: karácsonyig minden hétvégén bemutatnak egy-egy gyerekdarabot, sőt szilveszterkor egy meglepetés bohócelőadást is meghívnak.
– Fontosnak tartom, hogy a gyerekek találkozzanak a kortárs tánccal, lássanak modern balettet, táncszínházat, a tapasztalatom az, hogy nagyon szeretik az ilyen zenés darabokat. A Szegedi Baletthez egyébként személyes kötődésem is van, hiszen a társulat egykori szellemi atyjával, Imre Zoltánnal együtt dolgoztam a Vígszínházban, egy rendkívüli ember volt – tette hozzá Kéri Kitty.
A Diótörő balett ötlete a cári színház egykori igazgatójától származott. E. T.A. Hoffmann: A diótörő és az egérkirály című meséje alapján olyan mese-balettet akart színpadra vinni, ami minden addigit felülmúl, hangzásban és látványban egyaránt. Csajkovszkijt kérte fel a muzsika megkomponálására, akinek a Hattyúk tava és a Csipkerózsika után harmadik, egyben utolsó balettje is nagy sikert hozott. A Diótörőt először 1892-ben állították színpadra, azóta a balett irodalom leggyakrabban játszott darabja lett.
A Diótörő című előadást december 2-án, vasárnap, délután négy órakor mutatják be a Balaton Szabadidő Központban. A családok illetve a diákok kedvezményes áron válthatnak belépőt. Jegyinformáció és vásárlás itt.
balatonfured.hu
Krónikás
2024.12.13.
Ismét lélek melegítő volt az iskolai kórusok karácsonyi hangversenye a Kongresszusi Központban. Köszönjük!
Bővebben
éljen a REALISTA pesszimizmus
2024.12.04.
Óvoda, belső udvar, körforgalom, 5csillagos szálló, új lakótelep, stb., egyremegy. Amit a k.u.k. időkben és talán 1950-ig építettek, az tetszett…
Bővebben
kekec
2024.11.28.
Szuper, hogy kijavítja a másik helyesírását. Imádom az ilyet. Bizony, rövid magánhangzóval írta a felemlegetett szót. De akkor miért írja…
Bővebben