Oldal kiválasztása

Szakcsi a Borutcában

Szerző: | 2013-06-11.

Szakcsi Lakatos Béla a hazai jazz egyik legnagyobb alakja, az improvizáció nagymestere adott hangulatos koncertet a Borutcában. Igazi művész csak az lehet, akinek kapcsolata van transzcendenssel. Zenélés közben valami vezeti a kezemet, rajtam csak átfolynak a hangok – nyilatkozta. Videó.

 

 

– A zenében a legfontosabb az improvizáció. Az improvizációból alakult ki a népzene. Bach, Chopin, Liszt, Brahms mind nagyon tudtak improvizálni. A huszadik század pedig ezt elfelejtette, és a huszonegyedik században sem tanítják. A tanárok nem rögtönöznek, ezért nem is fontos számukra, hogy a növendékek tudjanak. Nem csak a dzsesszről beszélünk: aki nem tud rögtönözni, más zenét sem fog tudni rendesen játszani. Nem tudja önmagát kifejezni – vélekedik Szakcsi Lakatos Béla.

A Füred tévé interjúja a zenésszel itt.

 

Szakcsi Lakatos Béla zongoraművész, zeneszerző 1943-ban született Budapesten. Kilencéves korában kezdett zongorázni. A Bartók Béla konzervatórium elvégzése közben ismerkedett meg a dzsesszel, de otthonosan mozog valamennyi zenei műfajban, a népzenétől a kortárs komolyzenéig. 1970-ben Pege Aladár kvartettjével a Montreux-i Jazzfesztivál II. díját nyerte el. A dzsessz műfajának számos külföldi kiválóságával játszott együtt. Magyarországon nagy szerepe volt a fúziós jazz térnyerésében. A hetvenes évektől tizenkét éven át tanított a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola dzsessz-zongora szakán. A cigány folklór gyűjtésével is foglalkozott, írt rock-operát, balettjét a Magyar Állami Operaházban mutatták be. A magyar jazzművészek közül elsőként kapott Kossuth-díjat 2005-ben.

balatonfured.hu

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Arácsi karnevál

2026-02-07. 15.00 Szent Benedek Iskola

Jelmezes felvonulás a mohácsi busókkal.

Huray-estek

2026-02-06. 17.00 Huray villák

Előadás.

Hírek, Agora

Hírek

Fenyőfák elszállítása

Ezúttal is ingyenesen elszállítják a városban az ingatlanok elé kihelyezett lebontott karácsonyfákat.

Balatonfured.hu

2026.01.29.

Kedves László, a tavalyi parkoló bérlet, ez év január 15-ig volt érvényes. Üdv A szerk.

László Almási

2026.01.28.

Meddig érvényes 2025-ös lakossági parkolókártya ?

M.E.

2026.01.27.

A sétányon lévő varjúfészkek leszedésének lassan itt az időpontja! Február, március hónapban 2-3 alkalommal kellene visszabontani (leszedni) a fészkeket és…

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

Bannerek

anigifwpmozi

Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2

Bahart